“Értem.”

“Jó. Most van egy ajánlatom neked. Tudom, hogy az FBI megkeresi majd téged, megpróbál megfordítani. Ilyenkor mindig így van. Amikor megtörténik, azt akarom, hogy igent mondj. Azt akarom, hogy a kettős ügynököm legyél.”

A furgonban Mitchell ügynökkel döbbenten néztem egymásra.

“Mondd el nekik, amit hallani akarnak,” folytatta Dimmitri. “Viselj mikrofont, ha kérnek, de adj nekik hamis információt. Vezesd el őket az igazi műveleteimtől. Cserébe gazdag emberré teszlek. 50 000 dollár most. Még 50 000 dollár, ha vége lesz eznek.”

“Ez nagylelkű,” mondta óvatosan Nico.

“Ez gyakorlati. Gondoskodom azokról az emberekről, akik hűségesek hozzám. Tudod ezt.”

Egy aktatáska kinyílásának hangja hallatszott.

“Ez az első fizetés. Vedd el, Nikos. Légy okos.”

A furgonban Mitchell már telefonon beszélt az ügyészséggel.

“Megvan. Felvételen Dmitri Stavros próbál akadályozni egy szövetségi nyomozást, és megvesztegetett egy tanút. Ez legalább 10 év.”

De a vezeték betáplálására koncentráltam.

Nikos még nem válaszolt Dmitri ajánlatára.

A csend elnyúlt.

“Nos,” sürgette Dmitri. “Mit szólsz?”

Amikor Nikos megszólalt, a hangja más volt, keményebb, hidegebb.

“Azt mondom, tíz éve ölted meg az unokaöcsémet.”

Még egy szünet.

Aztán Dmitri azt mondta: “Andreas, az a drogos srác, aki tőlem lopott.”

“Az a drogos gyerek 20 éves volt. Hibázott. Halálra verted egy sikátorban, és úgy hagytad, mint a szemetet.”

“Tőlem lopott. Ennek következményei vannak.”

“Igen, vannak következmények,” értett egyet Nikoš. “Tíz éve várok, hogy megmutassam, milyenek a következmények.”

Hallottam a mozgás hangját.

Egy verekedés.

Dimmitri hangja felemelkedett.

“Mikrofont viselsz. Tudnom kellett volna. Át kellett volna vizsgálnom.”

“Most már késő. Minden, amit mondtál, felvételen van. Az FBI minden szót meghallgatott.”

Volt egy csattanás.

A bútorok törésének hangja.

Mitchell kiabálta a rádiójába.

“Taktikai csapat. Mozgás most. A gyanúsított ellenséges.”

Megragadtam a fegyverem, kiugrottam a furgonból, és három másik ügynökkel együtt a raktár felé futottam.

Betörünk az ajtón, és Dmitrit találjuk, amint fegyvert tart Nikos fejéhez.

“Maradj hátrébb,” kiáltotta Dimmitri. “Maradj hátrébb, vagy most azonnal megölöm.”

A taktikai csapat fegyvereit Dmitrire szegezte, vörös pöttyök táncoltak a mellkasán.

A vezető ügynök, Carson, nyugodtan beszélt.

“Nincs kiút ebből. Tedd le a fegyvert.”

“Letettem a fegyvert. Életem hátralévő részét börtönben töltöm. Azt hiszed, hülye vagyok?”

“Te húzd meg a ravaszt. Ma itt halsz meg. Több rendőr igazolt lövöldözést. Tényleg így akarod, hogy ez véget érjen?”

Dimmitri keze enyhén remegett.

A fegyver Nikos halántékához nyomódott.

Nikos maga hátborzongatóan nyugodt volt, egyenesen előre nézett.

“Dimmitri,” mondtam, lassan előrelépve. “Vége. Minden felvételen van. A vesztegetés, az akadályozás, az Andreasról szóló beismerés. Ha harcolsz ezen, csak még rosszabbá teszi a helyzetet.”

“Ki vagy te?” kérdezte Dimmitri.

“Egy újabb FBI-ügynök. Én vagyok az, aki azon az éjszakán a bárban volt. Akit megpróbáltál megölni.”

Dmitri szemében felismerés jelent meg.

“A fedett ügynök. Beszélsz görögül?”

“Görögül beszélek. Hallottam mindent, amit az embereid mondott rólam, és ma is hallottam mindent, amit mondtál.”

Még egy lépést tettem közelebb.

“Okos vagy, Dmitri. Okosabb, mint a legtöbb bűnöző, akivel találkoztam. Jó szervezetet építesz. Óvatos voltál. De egy hibát követtél el.”

“Mi az?”

“Alábecsültél egy öregembert, akinek már semmi vesztenivalója nincs. Nikos már öt éve szolgáltatja nekünk az információkat. Eleinte alacsony szintű dolgok voltak, de mindez felhalmozódott. És ma mindent megadtál, amire szükségünk volt, hogy életedre börtönbe zárj.”

Dimmitri keze most még jobban remegett.

“Hazudsz. Csak azután kezdett segíteni neked.”

“Tényleg?”

Nikosra intettem.

“Kérdezd meg tőle magad.”

Nikos először szólalt meg a verekedés óta.

“Tíz éve várok erre a pillanatra, Dmitri. 10 évig nézte, ahogy úgy járkálsz, mintha érinthetetlen lennél, mintha megölhetnél egy 20 éves gyereket, és semmi következménye lennél. Ma a következmények beérnek.”

Dimmitri arca összerogyott, amikor rájött, hogy az egész világa összeomlik.

Keze kissé leereszkedett, a fegyver eltávolodott Nikos fejétől.

Ekkor lépett Carson.

Két gyors lépéssel közelebb lépett, megragadta Dmitri csuklóját, elcsavarta, míg a fegyver a földre esett.

Két másik ügynök is lecsapta Dmitrit, leleeresztették, és a háta mögé bilincselték.

Nico elbotorkált a káoszból, én pedig elkaptam, megnyugtatva.

“Jól vagy?”

Bólintott, de láttam, hogy a kezei remegnek, most, hogy az adrenalin kezd elmúlni.

“Vége. Megvan.”

A terepi irodában az ünneplés visszafogott, de őszinte volt.

Egy nagy bűnszervezet vezetőjét legyőztük, aminek szilárd bizonyítéka van, ami bármilyen bíróságon megállná.

Demetri Stavros nagyon sokáig távozott.

Nico a kihallgatási teremben ült, fáradtnak, de elégedettnek tűnt.

“Mi lesz most?” kérdezte.

“Most készülünk a tárgyalásra,” magyarázta SAC Morrison. “Te leszel a fő tanúnk. Ezután tanúvédelem. Új név, új város, új élet.”

“Nincs szükségem új életre. Csak igazságot akartam Andreasnak.”

“Meglesz benned. Ezt megígérem.”

A tárgyalás 8 hónappal később zajlott.

Minden nap a tárgyalóteremben ültem, és néztem, ahogy az ügyészség módszeresen bemutatja az ügyét.

A vezetékes felvételek súlyosak voltak.

Dimmitri, aki megpróbálja megvesztegetni Nikost, beismeri, hogy rendelte el Andreas meggyilkolását, különféle illegális műveletekről beszélget.

A védelem megpróbálta csapdába ejtetni magát, azzal érvelve, hogy Nikos provokálta Dmitrit terhelő nyilatkozatok tegyene, de a bizonyítékok túl szilárdak voltak.

Az esküdtszék négy nap megfontolás után visszajött.

Minden vádpontban bűnös.

Dmitri Stavrost 40 év szövetségi börtönbüntetésre ítélték.

93 éves lenne, ha elég sokáig élne, hogy meglátja a felszabadulást.