Majdnem megkérdeztem tőle, mit értesz mindez alatt.
A lakás?
A sürgősségi bankszámlá?
A Honda?
A számtalan alkalom, amikor fizettem olyan dolgokért, amiket ő nem engedhetett meg magának?
De nem volt értelme mindet a verandámon felsorolni.
Már tudta.
És évekig a tudás semmit sem változtatott.
“Hová menjek?” kérdezte halkan.
A régi Fordra néztem, ami az utcán parkolt.
“A szüleinek házuk van. Beszélhetsz velük.”
Az arca megfeszült.
Aztán lenézett a táskákra.
Eszembe jutott, hogy a konyhámban állt, drága tervezőruhákat viselve, és a mindennapi életemről beszélt.
Unalmasnak nevezte a házamat.
Gúnyolta az autómat.
Kinevette, ahogy spórolok.
És ragaszkodott hozzá, hogy tanulnom kell tőle.
Egyenletesen tartottam a hangomat.
“Okos vagy, Kieran. Bájos vagy. Ezt már évek óta mondod nekem.”
Felnézett.
“Aztán ezekkel a képességekkel kitalálhatod a következő lépésedet.”
Nem válaszolt.
Eszembe jutott az a mondás,

amit minden alkalommal megismételt, amikor pénzre volt szüksége.
“Most magadért kell kiállnod.”
Még egy pillanatig rám nézett.
Aztán a garázs felé fordult.
A rendőrök közel voltak, és az öt táskát a Fortba vitte, és bepakolta a csomagtartóba.
Valami fájdalmasan ismerős volt abban, hogy nézte, ahogy küzd a súlysal.
Évekig, amikor valami nehéz dolgot kellett kezelnie, rám bízta a problémát.
Ezúttal hagytam, hogy ő hordozza.
Bezárta a csomagtartót, beült a vezetőülésbe, és beindította a motort.
A régi autó egyáltalán nem hasonlított arra a Porsche-re, amit garantálni akart tőlem.
Visszanézet nélkül elhajtott.
Megköszöntem a rendőröknek, és visszamentem a házba.
Amikor becsuktam az ajtót, a ház ismét csend volt.
Egy pillanatra a bejáratban álltam, próbálva megérteni, mennyi minden történt kevesebb mint egy hét alatt.
A bátyám elvesztette az állását.
A szüleim kitagadtak.
Lezártam a számlákat,

megtagadtam egy nagy pénzügyi kötelezettséget, és elkezdtem megszüntetni a garanciámat Kieran lakására.
Semmi sem tűnt ünneplésnek.
De azt is tudtam, hogy nem tudok úgy élni, ahogy eddig.
Egy héttel később találkoztam a barátnőmmel, Elenával egy italra Chicago pénzügyi negyedében.
Elena vállalati peres ügyvéd volt.
Kivételesen jól értette a bonyolult üzleti vitákat, és szakmai kapcsolatai révén hallott már a Harrington-ügyről. Egy csendes, elegáns bárban
találkoztunk.
Martinit rendelt.
Bourbont rendeltem.
Miután leültünk, olyan arckifejezéssel nézett rám, ami valahol a szórakozottság és a hitetlenség között volt.
“Igazi történetté váltál a pénzügyi negyedben.”
Elhúztam a homlokmat.
“Mit értesz ez alatt?”
“A Harrington-ügy.”
Lenéztem a poharamra.
“Mennyit hallottál?”
“Elég ahhoz, hogy tudjam, Richard nagyon komolyan veszi a pénzügyi oldalt.”
Felemelte az italát.
“Az a köszönőkártya sokáig emlékezni fog rá.”
Megráztam a fejem.
“Nem számítottam rá,

hogy ez az egész ilyen lesz.”
“Amit hallottam, már voltak problémák a cégen belül.”
Ez érdekelt.
“Milyen problémák?”
“Kérdések a kiadásokról, a végrehajtó magatartásról, és arról, hogy bizonyos tranzakciókat megfelelően engedélyeztek-e.”
Előrehajoltam.
“Befejezte a cég a vizsgálatot?”
“Amit tudok, nem tudom.”
“Akkor mi történik?”
Elena átgondolta a válaszát.
“Richard védi az üzletet. Átvizsgálja a költségnyilvántartásokat, és próbálja eldönteni, mit lehet visszaszerezni.”
Gondolkodtam azon, amit Monica mondott nekem.
“Három év kiadás?”
“Ezt hallottam már.”
Kortyoltam egy kortyot a bourbonból.
“És Vivian?”
Elena letette a poharát.
“A helyzete bonyolult.”
Elmagyarázta, hogy Richard és Vivian házassági szerződésben álltak, amely magatartási és pénzügyi ügyeket tartalmazott.
Elena hallotta alapján bizonyos megerősített intézkedések befolyásolhatják Vivian pénzügyi támogatási és egyéb vagyonigényeit a különválás alatt.
De a végkimenetel a megállapodástól, a bizonyítékoktól és a jogi eljárásoktól függ.
Nem volt olyan egyszerű,

hogy Richard talált egy költségjelentést, és azonnal mindent elvitt.
“Sok minden vitatkozik,” mondta Elena.
“Még mindig ő vezeti a céget?”
“Nem. Amit hallottam, az alapján eltávolították vezetői pozíciójából a vállalati erőforrások visszaélése és felelősségszegések miatt.”
Ránéztem.
“És a vállalati számlák?”
“Hozzáférése korlátozott volt, amíg a helyzetet vizsgálták.”
Eszembe jutott a kép, ahogy Vivian a konferenciaasztal fejében ül, miközben Richard olvasta a kártyámat.
A nő, aki a jótékonysági gálán érinthetetlennek tűnt, most komoly szakmai és anyagi következményekkel küzdött.
“Peres eljárás van?” kérdeztem.
“Polgári peres eljárások vannak, amelyek a vállalati források visszaszerzésére irányuló erőfeszítéseket foglalnak. A testület válaszokat akar.”
“Bizonyítottak valami?”
“Néhány kérdés még mindig vitatott marad. Ezért számít a jogi folyamat.”
Bólintottam.
Ezt értettem meg.
A törvényügyi számvitelben egy gyanús tranzakció csak a kezdet.
Meg kell állapítani, mi történt, ki engedélyezte, és hogy a nyilvántartások pontosan tükrözik-e a költség célját.
Ezt nyilvánosan elérhető anyagból nem tudtam megcsinálni.
Azoknak, akiknek hozzáférésük van Harrington valódi könyveihez, ki kell határozniuk a tényeket.
Kortyoltam még egyet.
“Mi van Kierannal?”
Elena arckifejezése megváltozott.
“Nehéz időszaka van.”
“Találsz másik pozíciót?”
“Igen.”
Elmagyarázta, hogy a kirúgásának híre egy viszonylag kis szakmai közösségen terjedt.
Richard társasága befolyásos volt, és Kieran távozásának körülményei felkeltették a figyelmet.
A leendő munkáltatók láthatóan vonakodtak felvenni, miközben a Harringtonban tanúsított viselkedésével kapcsolatos kérdések megoldatlanok maradtak.
A poharamra néztem.
Kieran egyszer azt mondta nekem, hogy túl tehetséges ahhoz, hogy szüksége legyen a hétköznapi karrier tapasztalatra.
Úgy hitte, bája és személyes kapcsolatai olyan szobákba viszik, amelyekbe mások éveken át dolgoztak.
Most az a kapcsolat, ami hozzáférést adott neki ezekhez a szobákhoz, véget ért.