Most tizenkét éves volt, és elég magas ahhoz, hogy a téli kabátja kölcsönzöttnek tűnt.
A recepciónál a pénztáros megkérdezte, hogy szükségünk van-e egy vagy két kulcskártyára.
“Kettőt, kérem,” mondta Eli, mielőtt válaszolhattam volna.
Átadta neki a sajátját.
Megfordította, megvizsgálta a hátoldalán lévő kis nyomtatott térképet, majd betette a kabátzsebébe.
Fent a cribbage táblát az ablak melletti kis asztalra tette. Bedugta a telefonját, megnézte a medence nyitvatartását, és kinyitotta a bőröndjét.
Az ajtó mellett álltam, néztem, ahogy eldönti, hová kerül a dolgai.
“Először medencé?” kérdeztem.
Átgondolta.
“Egy meccs.”
“Tudod, hogy nyerni fogsz.”
“Valószínűleg.”
A lábával kihúzta a másik széket.
Ezúttal nem volt máshová mennünk.
