Ez egy apró változás volt, ami a hétköznapi viselkedésben is látható. Ebben jobban bíztam, mint egy drámai bocsánatkérésben, miközben Ruth nézte.
Anyám megint hívott. Meghívott ebédre, csak ketten, és ezúttal azt mondta, sajnálja, hogy hagyta, hogy Dana kényelmetlensége kizárt engem. Elmentem. Nehéz beszélgetésünk volt a csirkesaláta mellett, és amikor túl korán próbált témát váltani, megkértem, hogy hagyja, hogy befejezzem.
Ő igen.
Dana a következő hétvégén rövidebb üzenetet küldött. Azt mondta, hogy kizárt engem, tévedett. Nem kért tőlem, hogy javítsak meg semmit Evanért. Megköszöntem neki, de nem voltam kész visszatérni a régi rutinhoz, mert végre kimondták az első szükséges mondatot.
A következő vasárnapon szabadidőm volt, Tessa és a férje átjöttek ebédelni. Végül is a citromos tortát téglalap alakú serpenyőben készítettem. A konyhaasztalom négy ágyas volt, így kihúztam a pótszéket a hálószobából, és letöröltem a port a hátáról.
Mielőtt megérkeztek, megnéztem a sütőt, és három tányért tettem az asztalra. A laptopom a másik szobában zárva volt. Nem volt mit mutatnom volna, nem volt olyan alak, amit védhettem volna, és nem volt ok magyarázni, miért üres a negyedik hely.
Amikor kopogás jött, a tortát a pulton hűttem, és kinyitottam az ajtót.
