Azt akartam írni, hogy a részletek a lehetőség, ha elvárnánk, hogy az emberek kész székekért fizessenek. Ehelyett lezártam a témát. Semmi sem lenne egy másik bekezdésben tőlem, hogy a hétfő hamarabb eljöjjön.

Kinyomtattam az ellenőrzési összefoglalót és a hetedik oldal két változatát. Ezután betettem őket abba a mappába, amit a projekt során használtam.

Hétfő reggel nyolc-tizenöt órakor Ashbridge előtt parkoltam, és egy percig leültem, mindkét kezemet a kormányon pihentetve. Az alkalmazott ajtaja még mindig beragadt. Valaki kijött egy üres ebéddobozzal, és nyitva tartotta nekem.

Bent Tessa utoljára ellenőrizte a számlálásokat az ellenőrző lapokkal. Kilencvenkettő van csomagolva. Huszonnyolc megmaradt. Egyetlen ünnepi műszak sem változtatott semmin. A dátum mellé írta az összefoglalót, és együtt indultunk a tárgyaló felé.

A szoba kicsi volt, egy karcolt ovális asztal és ablak az alkalmazotti parkolóra nézett. Egy fali óra három perccel gyorsabban futott. Tudtam, mert hat hét megbeszélésen keresztül ültem alatta.

Evan már rendezte a nyomtatott példányokat az előadásából. Halványkék inget viselt, és azt az arckifejezést, amit akkor használt, amikor azt várta, hogy egy szoba szerveződik köré.

“Jó reggelt,” mondta. Aztán bólintott az asztal túlsó végére. “Csak tedd le a csomagodat. Én intézem a számokat.”

A mappát az oldalamon tartottam. “Bemutatom a kapacitásfelülvizsgálatot.”

“Hagyjuk, hogy Ruth döntse el, hogyan használja ki az időt.”

Tessa előhúzta a szokásos székét az asztal felén. Mielőtt bármelyikünk válaszolhatott volna, Ruth belépett a nyitott ajtón egy kávéval és egy vékony mappával.

Hatvanegy éves volt, pályafutása nagy részét bútorkereskedelemben töltötte, és olyan lassan tett fel kérdéseket, hogy az emberek néha bizonytalanságnak tévesztsék a szünetet. Általában csak egyszer követték el ezt a hibát.

Letette a kávéját, és kihúzta a széket az asztal fejénél, azon a helyen, ahová el akart menni.

“Nora, vezesd el nekünk a felfedezéseidet.”

Leültem, és kinyitottam a mappámat. Ruth a szomszédos széket foglalta el. Velük szemben Evan leengedte a kezében tartott prezentációt, és leült.

Senki sem fedezett fel rejtett címet. Ruth mindig is tudta, miért vagyok ott. Ami megváltozott, az az volt, hogy Evan végignézte, ahogy a munkának megadja azt a súlyt, amit ő korábban nem akart adni.

A fejlesztésekkel kezdtem. Tessa elmagyarázta a legénysége által végrehajtott változtatásokat. Ruth megkérdezte, mennyi ideje tartották stabilan, én pedig megmutattam neki a heti számlálásokat. Evan bólintott ezen a részen, és néhány megfigyelést tett a vásárlók érdeklődéséről.

Ezután a végső tárgyalási végzéshez fordultam.

“Százhúsz gyűlve,” mondtam. “Kilencvenkettő megvizsgálva és csomagolva. Huszonnyolc megmaradt a varrás átalakítására. A többiek csütörtökön lesznek kész a normál műszakokban.”

Evan előrehajolt. “Ez időzítési probléma. Még mindig a befejezett gyártási sorozatról beszélünk.”

“Egy olyan rendelésről beszélünk, ami még nem áll készen a teljes szállításra,” mondta Tessa.

Ruth az ujját a jelentésemben lévő szám mellé helyezte.

“A kilencvenkettő külön mehet?”

“Igen,” mondta Tessa. “Ha a forgalmazó csapatod részleges szállítmányt akar.”

“És a négy boltos beosztás?”

“Még nem bizonyítottuk be,” mondtam. “Azt javaslom, hogy egy boltos pilotot a megmaradt székek átmenése után az ellenőrzés, majd egy második mért futást a bővítés előtt.”

Elmagyaráztam azokat a feltételeket, amelyek lehetővé tennék további ajánlásokat. Gyakorlatiasok voltak: ismételhető teljesítmény, kevesebb darab újradolgozásra, és a szállítási dátumok az ellenőrzött készlet köré épültek. Nem ígértem, hogy egy új táblázat megoldja a varrásproblémát.

Ruth megkérdezte, mire van szüksége a növénynek Caldertől, hogy a kisebb kezdet hasznos legyen. A Tessa egy elfogadott termékspecifikációt és elegendő értesítést kért a változtatások előtt. A tárgyalás során több személyen keresztül érkeztek apró módosítások iránti kérések. Mindegyik önmagában egyszerűnek hangzott. Együtt rávették a legénységet, hogy megálljanak és újrakezdjék a munkamenetet, amelyet az eredeti menetrend folyamatos volt.

Megmutattam Ruthnak, hol választottuk el ezeket a megszakításokat a varratok korrigálásával töltött időtől. Az üzem felelt az átdolgozásért. Caldernek tisztább módra volt szüksége a változtatások jóváhagyására. Ha az összes felelősséget az egyik oldalra hárították, kényelmesebb lett volna a bemutatás, de egyik cég sem segített volna a következő rendelés kézbesítésében.

Ruth a rész mellé írt egy nevet, és azt mondta, hogy egy kapcsolattartót jelöl ki a specifikációkhoz. Tessa vállai kissé megkönnyebbültek. Néhány percig a megbeszélés azzá vált, amire hat hétig készültünk: különböző felelősségű emberek együtt készítenek egy működőképes tervet.

Evan megfordította az egyik oldalát.

“Azt hiszem, kicsit belekeveredünk a gyomorba. Az üzletek lelkesek. Van itt egy ablak.”

Ruth ránézett. “Melyik boltokban?”

“Az a négy, amiről beszéltünk.”

“Egy lehetőség megvitatása nem ugyanaz, mint egy dátum kitűzése.”

“Természetesen.”

Kinyitotta a vékony mappát, amit behozott a szobába. Bent nyomtatott e-mailek voltak, amiket korábban nem láttam. Ruth nem adta át őket azonnal. Tanulmányozta a felső oldalt, majd Evan előadása mellé tette.

“Evan, melyik verziót küldted a boltoknak?”

Ránézett a mappára, majd a másolatokra, amiket elénk helyezett.

“Az indítási összefoglaló.”

“Ami azt mondja, hogy a kapacitás megerősített?”

“A kontextussal.”

Ruth átcsúsztatta neki a kinyomtatott példányt. “Mutasd meg a kontextust.”

Ő elolvasta. Néztem, ahogy a keze lapítja az oldalt, bár az már laposan hevert.

Ruth egy másik példányt fordított Tessára és hozzám. Az e-mailt Calder egyik üzletvezetője továbbította neki. Evan azt mondta a négy üzletnek, hogy tervezhetnek egy júniusi indítás körül. Csatolta összefoglalóját, és a beszállító kapacitását megerősítette.