A válaszom egy oldal volt.

Felsorolta az e-mailjeim dátumait, a bérleti szerződést, az engedély kérdését és a vízelvezetési problémát.

Otthon mindenről másolatokat tartottam a saját számítógépemen, amit korábban sosem kellett megtennem.

Egy héttel később Tony elkapott az időmérőnél.

“Kent megkérdezte, mióta vagy itt,” mondta halkan. “És hogy valaha is felírtak-e téged, és ellenálltál-e az utasításnak. Ő egy aktát épít, Wes.”

A második írás két héttel később érkezett.

A menedzsment kezdeményezések támogatásának elmulasztása.

Hivatkozott az ellenvetéseimre a műszakváltással, a konténerekkel és a vízelvezetési projekttel kapcsolatban.

Ironikus módon Kent saját HR aktája most már dokumentálta, hogy figyelmeztettem a bérleti szerződésre.

Aláírtam a fogadót, és csatoltam egy másik választ.

Pénteken, 3:30-kor kirúgtak.

Kent az asztal túloldalán ült.

Tara egy laptopon volt.

A jelvényemet kikapcsolták, mielőtt visszaértem volna az irodámba, így úgy tudtam meg, ahogy várnánk.

Tara olvasta a nyelvet.

Ismételt engedetlenség és a vezetőség irányításának támogatásának hiánya.

Kent azt mondta: “Ez nem személyes, Wesley. A műveletnek előre kell haladnia, és világossá tetted, hogy nem akarsz vele haladni.”

22 éve vagyok ott.

Én nyitottam meg azt az épületet.

A főszereplők felét kiképeztem benne.

Körülbelül 50 dolgot akartam mondani.

Ehelyett megkérdeztem, van-e valami, amit alá kell írni.

Volt.

Mielőtt aláírtam volna, elolvastam, ami Kentet bosszantónak találta.

Marcus, a biztonsági őrünk, kikísért.

Nyolc éve volt azon a kapukon.

Ő vitte a dobozomat, és nem szólt semmit, amíg el nem értünk a teherautómhoz.

“Ez nem helyes, Wes.”

“Ami van, ez az.”

Mielőtt kiszálltam volna, Kent kijött, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg elmegyek.

Lehúztam az ablakot.

“Csak hogy tisztázzuk,” mondtam, “akkor is ellenőrizném a bérleti szerződést.”

“Viszlát, Wesley.”

Kent azon a pénteken hazavezetett, azt gondolva, végre megoldotta a Wesley-problémáját.

Valójában az volt, hogy eltávolította azt az egyetlen alkalmazottat, aki megpróbálta olcsón tartani a következő hibáját.

Audrey a konyhában volt, amikor bejöttem, és vittem a dobozt.

Ránézett, aztán rám.

“Nem.”

“Igen.”

“Kirúgtak az épületünkből.”

“Az ő épületük?”

“A tulajdonunk?”

Leült.

“Wesley, egy olyan ember rúgott ki, aki a mi tulajdonunk földén dolgozik.”

“Ez pontos.”

“Emelhetem a lakbért?”

“Csak a hatodik évig.”

Nevetett, aztán dühös lett, aztán újra nevetett.

Aztán feltette a nyilvánvaló kérdést.

“Nem mondhatnánk nekik, hogy menjenek el?”

Elmagyaráztam, hogy a bérleti szerződés és a munkám külön dolgok.

Georgia egy at-will állam.

Kirúghattak, amíg nem illegális okból.

Ez nem adott jogot a Pine Ridge-nek, hogy kidobjon egy fizető bérlőt, akinek érvényes bérleti szerződése van.

“Szóval nem tehetsz semmit?” – mondta.

“Nem a munkáról.”

A hétvégén rossz munkanélküliséggel töltöttem.

Olyan füvet nyírtam, amit nem kellett nyírni.

Kedden Tony küldött nekem egy képet.

A kotrógép visszajött, és az erdő nagy része nem.

A sár vörös agyaggal volt töltötte.

Betonformák mentek be, és a hat konténert tovább vitték a bérelt területre.

Egy órával később jött egy második üzenet Tonytól.

“Jimmy emberei nincsenek itt. Más társaság.”

Szerdán erősen esett az eső.

Tony videót küldött arról, hogy a víz a dokk harmadik és negyedik ajtója előtt gyűlik össze, amelyek az öt év alatt, amióta tulajdonban voltunk, soha nem árasztottak el.

Ez megváltoztatta a dolgokat.

Ez már nem a munkámról szólt.

Valaki beleegyezés nélkül változtatta meg a földünket a bérleti területen kívül, és már így is károkat okozott.

Audrey a bérleti szerződés alapján egy ellenőrzési értesítést készített.

48 óra, ahogy szükséges.

E-mailben és éjszakai futáron küldte el mindkét értesítési címhez a bérleti szerződésben, amelyek vállalati ingatlan és a telephely létesítménykezelője voltak.

Dale távozásával ez Kent volt.

Felhívtam egy Greg nevű építőmérnököt, aki már elvégezte a vízelvezetést, amikor megvásároltuk a helyet, és megkértem, hogy találkozzon ott péntek reggel.

Pénteken 9-kor Greggel álltunk a régen swale szélén.

Fotókat készített és profi módon motyogott.

A beton formái már be voltak állítva.

Az agyag feltöltés részben a fogvatartott tóba mosódott.

Kent meglátott a rakódokkról, és gyorsan átment az udvaron.

“Most azonnal el kell menned. Ez a cég tulajdona.”

“Ez nem cég tulajdona,” mondtam.

Gregregre nézett, aztán vissza rám.

“Nem tudom, mit gondolsz, hogy csinálsz, de egy hete irtottak ki. Nem jöhetsz vissza ide, és sétálhatsz.”

“Időpont szerinti ellenőrzésre vagyok itt.”

“Ki ütemezte?”

“A főbérlő.”

Úgy integetett, mint egy szúnyog, és elővette a rádióját.

“Marcus, szükségem van rád a hátsó udvarban.”

Marcus egy golfkocsival jött be a sarkon, és körülbelül 20 méterre megállt.

Kentre nézett.

Rám nézett.

Úgy nézett ki, mintha bárhol máshol akarna lenni.

“Jó reggelt, Wes.”

“Jó reggelt, Marcus.”

“Kísérjétek el a birtokról,” mondta Kent.

Felemeltem a hozott mappát.

“Marcus, van itt egy írásos ellenőrzési értesítésem, amit szerdán kézbesítettek. Nem megyek be az épületbe. Csak a hátsó területet nézem.”

Marcus átvette a papírt, elolvasta, és visszaadta.

Aztán Kenthez fordult.

“Uram, nem fogok hozzátenni a kezem. Vannak papírjai, én pedig nem vagyok rendőr.”

Kent arca sötétebb színt kapott.

Elővette a telefonját, és néhány lépést hátrébb lépett.

Hallottam, hogy azt mondta: “Egy elégedetlen volt alkalmazott, aki a cég területén betolakod, és nem hajlandó elmenni.”

Greg rám nézett.

“Folytassam?”

“Jobb, ha lehet. Van időnk.”

Körülbelül 20 perccel később két rendőr érkezett.