Két részmunkaidős munkát végeztem, minden feladatot elvégeztem, és a szülői feladatokat intéztem. Aztán a férjem kihúzta a ruháinkat a szárítóból, csak a saját ruháit rakta el, és az enyémet a kosárban hagyta, mintha a ház többi része az enyém lenne a cipelésre. Nem üldöztem őt. A ház az enyém volt, és végre készen álltam arra, hogy ne hordjam őt is.

Emiatt hívnunk kellene a rendőrséget? Kis igények. Tanuljunk meg a leckét, és együnk 1200 dollárt. Valaki idézi: “Ez valami, amiről hívnunk kellene a rendőrséget?” Aztán azt mondja: “Nem. Ez polgári ügy, nem büntetőügy. Kis követeléseket idézve: “Így kellene megtenni, de a chicagói kis igények bíróságán kell benyújtani. Ez azt jelentené, hogy Chicagóba kell utaznod a tárgyalásra.

Nem tudnád igényelni és az utazási költségeket a kártérítés részeként.” Idézve: “Tanuljuk meg a leckét, és együnk, 1200.” Aztán azt mondja: “Számolj ki. Ha neked megéri, vágj bele. Ha nem, lépj tovább.” Opie így szól: “Csak kíváncsiságból. Miért kellene Chicagóban beadnunk? Ott van, hol van a vádlott.

Comed válaszol: “Igen.” Egy másik azt mondja: “Próbáltad már kapcsolatot venni a galéria tulajdonosával is kapcsolatban? Lehet, hogy folyamatos kapcsolatod van a művészrel, ami lehetővé teszi, hogy gyorsabban megoldja ezt. Megpróbálhatod magára a műalkotásra vagy a jelenlegi vagy közelgő kiállítási rekordjába tartozó művészt is.

Lehetséges, hogy egy másik intim előadásra küldte be, és húzza a lábát, mert várja a visszatérését.” Opie azt mondja: “Valójában nagyon összezavarodtam a galéria és a tulajdonos természetével kapcsolatban. A galéria tulajdonosával folytatott kommunikációnk harmadik személyben is beszélt a művészről. De a galéria kapcsolattartója ugyanaz, akinek a csekket írtuk, és akit a művésznek gondolunk. Legalább az egyetlen weboldal, amely a munkáról beszélt.

Díjat nyert, és azt írja, hogy a kapcsolatunk az a művész. Szóval lehet, hogy a galéria tulajdonosa csal minket. Nem tudtam megadni a művész nevét egyik e-mailben sem. Valami, amit most kezdek gyanúsnak venni. Írtam egy e-mailt a művészkollektívának, de ahogy ez a felhasználó lent is megjegyezte, a gazdasági szempont nem működik, ha Illinoisban perelnünk kell. Szóval az ilyen tanácsok hasznosak.

Szerkesztés: E-mailben kerestem a művészkollektívát, és utánanéznek a helyzetnek. Egy csúnya értékelés közzététele a kollektíva Google Maps oldalán valószínűleg nem ártott. Körülbelül 19 hónappal később az eredeti posztoló bejött egy frissítéssel, és azt mondta: “Szóval majdnem 2 évvel azután, hogy egy galériatulajdonos művész elvette a pénzünket, és soha nem küldte el nekünk a megvásárolt műveket, most már a műalkotás nálunk van, és a művész/galéria tulajdonosa nagy bajban van.

Először is, hogyan szerezzük vissza a műalkotásokat.” Az előző jogi tanácsadás után beszéltünk egy baráttal, aki Chicagóban ügyvéd volt, és azt javasolta, hogy vegyük fel a kapcsolatot az épület tulajdonosával, amit sikeresen sikerült megvalósítanunk. A főbérlő irodavezető megjegyezte, hogy a műalkotás a folyosón lévő nyilvános terükben lóg, nem a galériában.

Ezért felvették a kapcsolatot a művészrel, aki továbbra sem válaszolt, bár fizette a lakbérét a helyzetről, és közölték, hogy ha nem válaszol, a festményt a birtojukba veszik. Nem válaszolt, így a főbérlő eltávolította a műalkotást, és a pincében tárolta, ahol több mint egy évig állt.

Közben a feleségem jelentette a művészt/galéria tulajdonosát az Üzleti Ügyek és Fogyasztóvédelmi Minisztériumnak, akik végül azzal vádolták a férfit, hogy üzleti engedély nélkül működött, napi 1000 dollárt, valamint azzal, hogy nem szállította el a termékeket időben. A srác úgy tűnik, nem olvassa a subredditet, és úgy döntött, hogy a strucc útját választja, és nem vásárol az ügyért. Így ő kapta a maximális büntetést a hibás ítélet miatt: 28 000 dollár plusz 1 200 dollár, amit nekünk tartozott. Szórakozás.

Néhány hónappal az ítélet után először jártam üzleti ügyek miatt Chicagóban két év után. Ezért megállapodtam egy bérbeadóval, hogy átveszem a festményt. Végül béreltem egy költöztető furgont. Ez óriási dolog. Aztán elvittük egy UPS boltba, akik összepakolták, és visszavitték a hazunkba. Szóval végre kézben van a festmény. Végső móka. Aggódtam, hogy mivel most már nálam van a festmény, akkor már nem jár nekem a 1200-as, ha a chicagói gyűjtemények megkapják.

Ezért felvettem a kapcsolatot az ügyészséggel, hogy legyünk a lehető legnyitottabbak. Mondtam neki, hogy nálunk van a cucc, de gyakorlatilag 1200 dollárt költöttünk hazaszállításra. Lényegében azt mondta: “Ne aggódj miatta.” Összességében jó befejezés egy hosszú történetnek. Ha egyszer varázsütésre kapunk egy csekket postán 1 200 dollárért, nem tartva vissza a lélegzetem, akkor újabb frissítést írok.

Szerkesztés: Összefoglalva: A galériatulajdonos/művészeti szakember 1 200 dollárért átvert minket. A festményt az ő segítsége nélkül szereztük. Chicago városától majdnem 30 000 dolláros büntetést kapott. Opie aztán hozzáadott egy képet a festményről, és a podcast használóinak ez egy hatalmas festmény, ami graffiti stílusban rengeteg galambról fest, és azt írja, hogy ne etesd meg mindegyiküket, piros szemekkel, amelyek egyenesen rád néznek. Igazság szerint tetszik. Elég beteg. Vegyes megjegyzések voltak magával a festménysel kapcsolatban, de nagyon tetszik.

És csak annyit kellett volna tenniük, hogy odaadják nekik a festményt, így nem kaptak volna el semmit ebből a 30 000 dolláros bírságból, ami a pokolba került. De ti mit készítitek? Lehet, hogy egyszer lebuktak volna, de ti mit gondoltok erről a helyzetről? Írd meg véleményedet lent a hozzászólásokban.

Most pedig hatalmas köszönet, hogy ma itt vagy, bekapcsolódsz a történetekhez, a szeretetetekhez, a támogatásotokhoz, az időtekhez. Nekem mindig mindent jelent. Szóval, nagyon-nagyon köszönöm, hogy itt vagy. És remélem, a következőben is találkozunk. Vigyázz magadra, sok szeretettel.