Hat órára tizennyolc ember volt az asztalaink körül, köztük Lucy és én is. A tálak kézről kézre jártak. Valaki elejtett egy szelet kenyeret, és a szomszédunk kutyája, aki a nyitott kapun keresztül látogatott, összeszedte, mielőtt bárki tiltakozhatott volna.
Lucy mesélt egy történetet egy hétvégi munkahelyén dolgozó vásárlóról, aki megpróbált valamit visszaküldeni a rossz boltba. Hangokat csinált. Nem tudtam, hogy hangokat csinál. A barátai már nevetettek, mielőtt eljutott volna ahhoz a részhez, amit én a poénnak hittem.
Paige később jött tortára, ahogy meghívták. Farmert viselt, egy kis becsomagolt ajándékot vitt magával, és megkérdezte Lucy-t, hová szeretné. Nem jött rokonokkal vagy a másik fél díszítésével. Egyszer végre az első dolog volt, amit valaki tett.
A juharfa mellett beszélgettek. Nem hallottam őket, és nem léptem közelebb. Néhány perc múlva Lucy átadott egy tányért az unokatestvérének. Ennyi volt az egész, amit tudnom kellett.
Amikor kialudtak a gyertyák és a tortát folyamatosan adták, észrevettem egy üres tálat, és elkezdtem felkelni.
Lucy megérintette a csuklómat.
“Anya, ülj le. A tiéd kezd kihűlni.”
Pontosan ott mentette a helyemet, ahol a jegyzetfüzetben felrajzolta. A tányérja mellett a sárga szalvéta a ferde citrommal volt kibontva, a szélén egy csepp paradicsomszósszal.
Leültem. Az udvar túloldalán a lakókocsi a zárt kapu mögött parkolt. A piszkos edények megvárhatták, amíg befejeztük az evést.
