“Szerepelt a bérlői menetrendben.”
“Mint egy vonal tárgy.”
“Ez a szokásos eljárás.”
Amir előrehajolt.
“És hány család veszítene el hozzáférést, ha bezárnánk azt a helyszínt?”
Richard habozott.
“Nincs meg az a számom.”
“Akkor hogyan jutott a jelentése arra a következtetésre, hogy a hatás minimális lesz?”
Richard lenézett.
A szoba elcsendesedett.
Amir az asztalra tette a fejlesztési javaslatot.
“Mielőtt ez a cég újabb döntést hozna az ingatlanról, pontosan tudni akarom, kit érintettek.”
Egy vezető megmozdult a székében.
“Uram, fejlesztők vagyunk. Nem vagyunk egészségügyi alapítvány.”
“Nem,” válaszolta Amir. “Mi egy olyan cég vagyunk, amely egy olyan épületről dönt, amely történetesen gyerekeket szolgál ki. Meg kell értenünk a következményeket.”
A jogi tanácsadójához fordult.
“Lépj kapcsolatba a klinika igazgatójával. Kérj egy találkozót. Nincs nyomás, nincs reklám, és nincs olyan ígéret, amit ne tudnánk betartani.”
Megállt.
“És készítsünk elő alternatívákat, amelyek lehetővé tennék, hogy a klinika maradjon.”
Richard összevonta a szemöldökét.
“Ez jelentősen csökkentheti a projekt megtérülését.”
Amir egyenesen rá nézett.
“Akkor számold ki a cos-tt.”
A következő héten Amir meglátogatta a Harbor Gyermekklinikát.
Újságírók nélkül érkezett.
Nincsenek televíziós kamerák.
Nincsenek fotósok.
Csak Kareem és egy tulajdonosi csapatának tagja kísérte el.
A klinika igazgatója, Dr. Elena Morris a bejáratnál fogadta őket.
Meglepődött, amikor meglátta a milliárdost a keskeny előcsarnokban.
“Mr. Al-Nasser?”
“Köszönjük, hogy meglátogathattuk magunkat.”
Dr. Morris kezet fogott vele.
“Kérem, jöjjön be.”
A váróterem zsúfolt volt.
Egy kisfiú ült az anyja mellett, egy hordozható nebulizátoron keresztül lélegzett.
Egy apa egy alvó kisgyereket szorított a mellkasához.
A recepciónál egy nő azt kérdezte, hogy a klinika tudna-e időpontot szervezni a műszakja előtt.
Amir csendben figyelte.
Aztán meglátta Chloe-t.
Több nap szabadság után tért vissza, hogy támogassa anyját az első felépülés során.
Megállt a folyosón.
“Eljöttél.”
“Mondtam, hogy megteszem.”
A mögötte álló emberekre nézett.
“Nincsenek kamerák?”
“Nincsenek kamerák.”
Chloe bólintott.
“Jó.”
A következő két órában Dr. Morris végigvezette a látogatókat a létesítményen.
Megmutatta nekik az öregedő vizsgálóhelyiségeket, a tárolószekrényeket, amelyek már nem záródtak rendesen, és a kis személyzeti szobát, ahol az ápolók ebédeltek, amikor csak volt szabad pillanatuk.
Megmutatta nekik a találkozói nyilvántartásokat és pénzügyi jelentéseket is.
A klinika évente több ezer látogatást biztosított.
Számos betege nem rendelkezett megbízható szállítással más gyermekgyógyászati intézményekhez.
Még néhány mérföldre is elköltözni komoly hozzáférési problémákat okozna.
“Átköltözhetne a klinika, ha kifizetnénk a költözési költségeket?” kérdezte Amir.
Dr. Morris óvatosan válaszolt.
“Lehetséges. De a költözés nem csupán költözési számla. Megfelelő klinikai térre, tömegközlekedési hozzáférésre, engedélyekre, ellátás folytonosságára és finanszírozásra van szükségünk a túléléshez.”
Amir bólintott.
Chloe, aki a közelben állt, hozzátette:
“És több személyzetre van szükségünk, akár költözünk, akár maradunk.”
Amir ránézett.
“Két nővér?”
Meglepődöttnek tűnt.
“Emlékeztél rá?”
“Néha hallgatok.”
Mosolygott.
“Így észrevettem.”
Mielőtt elindulna, Amir megállt az egyik vizsgálóterem előtt.
Egy fiatal lány ült a vizsgálóasztalon, miközben az anyja segített neki felvenni a kabátot.
“Te vagy az, akinek ez az épületnek a tulajdonosa?” – kérdezte a lány.
Amir kissé leguggolt, hogy ránézhessen.
“Az én cégem birtokolja.”
A lány elgondolkodott ezen.
“El akarsz menni minket?”
Az anyja rémültnek tűnt.
“Drágám, ne—”
“Minden rendben,” mondta Amir.
Visszanézett a gyerekre.
“Nem akarok ígéretet tenni, amíg nem tudom, hogy betarthatom.”
A lány összevonta a szemöldökét.
“Ez felnőtt válasznak hangzik.”
Amir majdnem nevetett.
“Az.”
Körbenézett a folyosón.
“De próbálom megtalálni a módját, hogy folytasd ide.”
A lány bólintott.
“Rendben. Mert Chloe nővér nagyon kedves.”
Amir mosolygott.
“Igen,” mondta. “Úgy hiszem, az.”
A következő hat hétben Amir ingatlancsapata alternatív fejlesztési terveket tanulmányozott.
Az eredeti javaslat szerint a klinika épületét egy magas színvonalú kereskedelmi komplexumra cserélték volna.
De egy módosított terv más megközelítést kínált.
A vállalat megőrizhetné a klinika épületét, csökkentheti a tervezett fejlesztés területét, és áthelyezhetné az építkezés egy részét egy szomszédos ingatlanra, amelyet már a holdingtársaság irányít.
Ez kevésbé lenne nyereséges.
Jelentősen kevésbé nyereséges.
Egy befektetési partner ellenezte, és végül visszalépett.
Amir cége megvásárolta az adott partner részesedését, és átdolgozta a finanszírozási megállapodásokat.
A döntés nem volt könnyű.
Voltak viták, késések, jogi felülvizsgálatok és nehéz megbeszélések.
De az új terv működőképes volt.
Ezután jöttek a klinikai tárgyalások.
Független jogi tanácsadással a nonprofit igazgatótanácsa átnézte a javasolt tízéves bérleti szerződést stabil, megfizethető áron.
Amir cége vállalta a szükséges épületjavítások finanszírozását is.
Külön a jótékonysági alapítványa hároméves munkaerő-támogatást javasolt két további ápolói pozíció támogatására.
A támogatást a klinika igazgatótanácsa kezelné, rendszeres pénzügyi jelentéssel, nem pedig Amir személyes jóváhagyására minden évben hagyatkozna.
Dr. Morris ragaszkodott hozzá, hogy a klinika teljes irányítást tartson az orvosi döntések felett.
Amir egyetértett.
A megállapodások befejezése további heteket vett igénybe.
Amikor végre aláírták a megállapodásokat, a Harbor Gyermekklinikának volt valami, ami évek óta hiányzott.
Megbízható jövő.
Három hónappal a repülés után Chloe a klinika felújított személyzeti szobájában állt.
A törött kávégépet kicserélték.
Két új ápoló fejezte be az orientációt.
És a klinika megújított bérleti bejelentésének keretezett példánya lógott a személyzeti hirdetőtábla mellett.
Margaret jól lábadozott a műtétből.
A rehabilitációja haladt, és nemrég hazatért azzal az utasítással, hogy lassan haladjon.
Aznap reggel Chloe kapott egy kis borítékot.
