“Valahogy.”

“Mit jelent?”

“Majd kitalálom.”

“Ez bizonytalannak hangzik.”

Zavartan mosolygott.

“Ez manapság nagyjából az én szakterületem.”

Kareem felé pillantott.

“Hozd el az autót az érkezési bejárathoz.”

Kareem bólintott.

“Igen, uram.”

Aztán Amir hozzátette:

“Chloe-nak szüksége lesz rá.”

Kareem megállt.

“Az autója, uram?”

“Igen.”

“És a szállításod?”

“Veled megyek.”

Chloe kiegyenesedett.

“Várj. Mi?”

“A sofőröm közvetlenül a kórházba visz.”

“Ó, ne. Nem tudtam volna—”

“Miért?”

“Mert még csak nem is ismersz engem!”

“Tudom a neved. Tudom, hol dolgozol. És tudom, hogy az anyád vár rád.”

“Ez nem jelenti azt, hogy nekem kell odaadnod az autódat.”

“Nem adom át neked az autót,” válaszolta halvány mosollyal. “Csak az utazás.”

Chloe habozott.

“Van valami csavar?”

“Nem.”

“Nem engedhetem meg magamnak, hogy magánsofőrt fizessek.”

“Nem kértem meg.”

Óvatosan nézett rá.

“Akkor miért?”

Amir rápillantott az egyenruháján lévő jelvényre.

“Mert a napjaidat olyan embereken töltöd, akik nem tudják visszafizetni. Azt hiszem, valaki segíthet eljutni az anyádhoz.”

A szeme könnyekkel telt meg.

Gyorsan az ablak felé fordult.

“Ez… igazán kedves.”

Nem szólt semmit.

Megint az a kényelmetlen szó.

Kedves.

Évek óta először tűnődött el, miért olyan furcsa ezt hallani.

 

A reptéren Chloe pontosan megtudta, ki ült mellette.

Amint beléptek az érkezési területre, két üzleti öltönyben lévő férfi közeledett.

“Felség, a biztonsági járművek készen állnak.”

Chloe megállt a sétálni.

“Felség?”

Amir röviden bólintott a férfiaknak.

Az egyikük ismét megszólította őt.

“Al-Nasser sejk, a szálloda megerősítette a lakosztályodat.”

Chloe bámult.

“Várj.”

Amir megfordult.

“Valami baj van?”

“Al-Nasser?”

“Igen.”

“Mint Amir Al-Nasser?”

Bólintott.

“A milliárdos?”

Kareem enyhén szórakozottnak tűnt.

Amir sóhajtott.

“Sajnos igen.”

Chloe szája tátott lett.

Ismerte a nevet.

Az üzleti negyedben mindenki ismerte a nevet.

Az arca pénzügyi újságokban jelent meg.

Cégei hatalmas ingatlanokat birtokoltak több államban.

Az üzleti újságírók pedig az iparág egyik legagresszívebb tárgyalójának nevezték.

Ő az a férfi vállán aludt.

“Ó, Istenem,” suttogta.

Amir mosolygott.

“Megint azt a bocsánatkérő arckifejezést csinálod.”

“Fogalmam sem volt!”

“Kivettem ezt.”

“És az őrök—”

“Még mindig lábadoznak.”

Kareem elfordította a tekintetét.

Chloe tényleg nevetett.

Aztán eszébe jutott a kórház.

Amir a várakozó fekete szedán felé mutatott.

“A sofőröd készen áll.”

Ismét habozott.

Aztán kinyújtotta a kezét.

“Köszönöm, Mr. Al-Nasser. Komolyan.”

Megrázta.

“Amir jól van.”

Mielőtt beszállt volna az autóba, Chloe visszafordult.

“Kérdezhetek még valamit?”

“Természetesen.”

“Korábban sokat kérdeztél tőlem a klinikámról. Miért?”

Beszélgetésük során először tűnt Amir bizonytalannak.

“Mert a cégem részt vesz abban a fejlesztésben, ami befolyásolhatja az épületedet.”

Chloe megállt.

“Mi?”

“Én birtokolom azt a holdingcéget, amely az ingatlant irányítja.”

Ránézett.

“Úgy érted… Te vagy az oka annak, hogy elveszíthetjük a klinikánkat?”

Nem fordította le a tekintetét.

“A cégem jóváhagyta az újjáépítési javaslatot. Igen.”

A melegség eltűnt Chloe arcáról.

Néhány másodpercig nem szólt semmit.

Aztán halkan megszólalt.

“Tudod, mi történik, ha egy olyan klinika, mint a miénk, bezárnak?”

Amir várt.

“Ezek a gyerekek nem csak úgy varázsütésre találnak egy másik orvost. Néhány család nem jön vissza utókezelésre. Néhányan sürgősségire kerülnek, amikor korábban kezelhették volna valamit.”

Hangja remegett.

“Kisgyerekeket tartottam a karjaimban, miközben a szüleik sírtak, mert nem engedhették meg maguknak a másik időpontot.”

Nyelt egyet.

“Szóval ha tényleg segíteni akarsz valakinek, mint én, kérlek, ne csak egy jó autós úttal vigyél nekem.”

Amir lassan bólintott.

“Mit kérnél, hogy tegyek?”

“Gyere meg a klinikát, mielőtt eldöntöd, mennyit ér.”

Hosszú pillanatig nézett rá.

Aztán válaszolt:

“Megteszem.”

Chloe tartotta a tekintetét.

“Ígéred?”

“Igen.”

Beszállt az autóba.

És azon az éjszakán először Amir Al-Nasser megértette, hogy egy ígéret többet érhet, mint egy nyereséges szerződés.

 

Chloe éjfél után nem sokkal megérkezett a kórházba.

Az anyja ébren volt, amikor belépett a szobába.

“Chloe?”

“Anya!”

A lány az ágy mellé sietett.

Margaret a kezéért nyúlt.

“Ó, drágám. Megcsináltad.”

“Persze, hogy sikerült.”

“Kimerültnek tűnsz.”

Chloe könnyei között nevetett.

“Úgy tűnik, ma már többször is mondták ezt.”

Leült az anyja mellé, és fogta a kezét, amíg egy nővér meg nem jött, hogy átnézze a műtét előtti utasításokat.

Másnap reggel Margaretnek szívbillentyűcseréje volt.

A beavatkozás több órán át tartott.

Chloe minden percét a váróban töltötte, figyelte az órát, és újra játszotta a sebész magyarázatait.

Ápolónak lenni nem könnyítette meg a saját anyjáról szóló hírekre várni.

Amikor a sebész végül megjelent, Chloe azonnal felállt.

“Miss Bennett?”

“Igen?”

“Anyád műtétje jól sikerült. Stabil, és átszállítjuk intenzív osztályra.”

Chloe a szájára tette a kezét.

“Jól van?”

“Hosszú felépülés vár rá, de a beavatkozás elérte, amit reméltünk.”

Chloe sírni kezdett.

Napok óta először a könnyek megkönnyebbülésből jöttek.

 

Közben Amir visszatért a századának központjába.

A jogi csapata várt.

Ugyanígy a Harbor District projektért felelős igazgató is.

Egy Richard Hale nevű vezető egy mappát tett a konferenciaasztalra.

“Uram, tisztelettel, a bezárás halasztása nekünk fog kerülni.”

“Tudom.”

“Befektetőink már tőkét fektettek fel. A helyszíntervet belsőleg hagyják jóvá. A klinika bérleti szerződése hat hónap múlva lejár. Jogunk van nem megújítani a szerződést.”

Amir ránézett.

“Nem kérdeztem, hogy jogunk van-e a hatáskörünkbe.”

Richard megállt.

“Akkor mi a probléma?”

“Miért nem mondták el, hogy az elsődleges bérlő több ezer alacsony jövedelmű családnak nyújt gyermekellátást?”