“Kapcsold be a monitorodat,” mondta üdvözlés nélkül. “Nyisd meg a nyilvános hírfolyamot a főbb közösségi hálózatokon. Keresd át a testvéred nevét.”

Előhívtam a műszerfalat a munkaállomásomon, és beírtam a Declan Voss-t.

A képernyőm elárasztotta az eredményeket.

Declan nem csak eszkalálódott. Teljes körű kampányt indított ellenem. Ő és felesége, Kalista, akinek hiúságát csak az emberek manipulálására tett hajlandósága képviselte, hatalmas nyilvános támadást szerveztek a hírnevem ellen.

Erősen szerkesztett videók voltak Declanról, amint a vállalati épületem előtt áll, rendezetlennek és összetört szívűnek tűnt.

“A bátyám, Silas Voss, a CipherCore vezérigazgatója, valami szörnyűt tett,” mondta Declan a legszélesebb körben megosztott videóban, könnyekkel bámulva a kamerába. “Huszonkét évvel ezelőtt elvette a saját fiát a szerető családunktól. Titkos helyeken rejtette el az unokaöcsémet, megtagadva tőle a nagyszülei szeretetét, megtagadva tőle jogos örökségét.”

Megállt, lehajtotta a tekintetét, majd visszanézett a lencsébe.

“Most, hogy Silas multimilliomos, vagyonát és biztonsági technológiáját használja, hogy elszigetelje a fiút. Csak a családunkat akarjuk visszakapni. Csak segíteni akarunk neki.”

A hashtag #TheVossBoy trend volt.

A megjegyzések felháborodás viharát hozták. Az emberek bojkottot követeltek a cégem ellen, rendőrségi vizsgálatokat követeltek, és instabil milliárdosnak bélyegeztek, aki távol tartja a fiát mindenkitől, aki szerette.

Kalista a kommentek között volt, és fellángolta a tüzeket. Könnyes emojikat hagyott hátra, és azt állította, hogy két évtizeden át minden este sírtak el aludni, imádkozva a fiú visszatéréséért.

Ez egy mesterkurzus volt a manipulációban.

Thaddius megköszörülte a torkát a hangszórón keresztül.

“Rosszabb lesz, Silas. Nem csak a közszimpátiáért játszanak. Hivatalosan benyújtottak petíciót a családi bíróságon.”

Összevontam a homlokmat, és a képernyőt bámultam.

“Mire kérvény? Nincs gyerek.”

“Sürgősségi nagyszülői és nagybácsi látogatási jogért kérnek,” magyarázta Thaddius éles hangon. “De ez a füstfüggöny. A befolyásokban egy végzési kérelem is rejtőzik. Azt állítják, hogy mentálisan alkalmatlan vagy, és olyan vagyontárgyakat halmozsz fel, amelyek jogosan egy alapítványba tartoznak a kiskorú gyermek számára.”

Elég ideig megállt, hogy a szavak leüljenek.

“Egy bírót kérnek, hogy ideiglenesen fagyassza be a személyes vagyonaid és a CipherCore részvényeid, amíg a gyermeket meg nem találják és meg nem értékelik.”

Kemény, keserű nevetést hallattam.

Ez egy jogi nyelvezettel ellátott benyomás volt.

A terhesség miatt dobtak az esőbe, amit kényelmetlennek találtak. Nyomást gyakoroltak Lyrára és családjára, hogy orvosi döntést hozzanak, hogy megvédjék értékes hírnevüket.

Most, huszonkét évvel később, ugyanaz a terhesség emlékét támasztották, egy nem létező gyereket használva, hogy megpróbálják elvenni a vagyonomat.

A kontraszt olyan éles volt, hogy majdnem szédültem.

Ugyanaz a család, amely korábban apává válás lehetőségét foltnak tekintette, most már nyerő lottószelvénynek tekintette.

“Miért most?” Kérdeztem Thaddiust. “Miért a hirtelen kétségbeesés?”

“A nyomozóimat megvizsgáltam Declan pénzügyeiben,” válaszolta. “A testvéred fulladozik. A három éve indított technológiai startup egy üres héjszaka volt. Befektetői pénzeket irányított át az életmódjára, és az egész összeomlott. Csődbe kerül, és vannak utalások szövetségi csalásnyomozásra.”

Kifújta a mérsékelt levegőt.

“Balthazar ingatlanportfóliója is víz alatt van. Csődben vannak, Silas. Azonnal készpénzre van szükségük, és te vagy a legnagyobb bank, akit ismernek.”

Megnéztem a megállított képet Declan mesterséges könnyeiről.

Sarokba szorult, kétségbeesett, és hajlandó bárkit bántani az útjában. De kihívást jelentett egy olyan embernek, aki az adaterődben építette az életét.

“Indítsanak el az elutasítást,” mondtam Thaddiusnak. “De ne siess a választ. Hadd beszéljenek tovább.”

Thaddius megállt.

“Silas, ha ez elhúzódik, a PR-kár hatással lehet a CipherCore részvényeire.”

“Hagyd, hogy az érték csökkenjen,” mondtam, hangom megkeményedett. “Léptek a digitális sakktáblán. De az adatok világában minden lépés rekordot hagy. Hagyom, hogy olyat alkossanak, amit nem tudnak elmagyarázni.”

Letettem a telefont, és nyitottam egy biztonságos csatornát.

Szükségem volt a vezető rendszerépítészere.

Felvettem a kagylót és tárcsáztam.

“Szükségem van Kestrelre a tárgyalóban. Most rögtön.”

Kestrel volt az egyetlen ember Vesper mellett, aki tudta az egész igazságot a múltamról. Zseniális adatmérnök volt, egy nő, aki a szerverek társaságát részesítette előnyben, mint a legtöbb embert.

Amikor belépett a biztonságos szobába, egy pillantást vetett a fali monitoron a trendben lévő hashtagekre, és megrázta a fejét.

“Hangosak,” mondta, miközben ledobta a laptopját az üvegasztalra. “És a hangos emberek figyelmetlenek lesznek. Hogyan akarod kezelni őket?”

“Honeypot akarok építeni,” mondtam, miközben előhúztam a belső szervereink építészeti terveit. “Egy vagyont akarnak, ami egy gyereknek szól. Adjunk nekik egy javaslatot.”

A következő tíz órában Kestrel-lel egy fantom infrastruktúrát építettünk.

Nem törtünk be a rendszereibe. Ehelyett olyasmit alkottunk, ami a saját szerverünkön felkelti a figyelmüket.

Belőli, erősen titkosított dokumentumokat készítettünk, amelyek egy árnyék alapra, az Aster Legacy-re utaltak. A dokumentumok egy elképesztő ötmillió dollárt soroltak fel, amelyet állítólag egy kiskorú gyermek fenntartására és oktatására szántak.

Ezeket a dokumentumokat egy sebezhető dummy szerverre helyeztük, így épp annyi digitális morzsát hagytunk ahhoz, hogy valaki kétségbeesetten megtalálja őket.

Declan mindig is azt hitte, okosabb mindenkinél. Tudtam, hogy megpróbál majd utánanézni a hálózatomnak, hogy bizonyítékot találjon a nevetséges bírósági ügyére.

Két nappal később a csapda bezárult.

Kestrel reggel háromkor hívott.

“Kaptunk egy falatot,” mondta, hangja adrenalintól rezgött. “Egy külső IP-cím, amely egy olcsó VPN-en keresztül vezet, egyszerűen bejutott a dummy szerverre. Letöltötték az Aster Örökség dokumentumokat.”