“Uram, engedje meg, hogy eltávolítsam őt.”

A testőr átnyúlt a folyosón, keze centikkel lebegett a fiatal nőtől, aki Sheikh Amir Al-Nasser vállán aludt.

Amir felemelte az ujját.

“Ne érj hozzá.”

Az őr megdermedt.

“Uram, rátámaszkodik.”

“Tudom.”

“Nem tudja, ki vagy.”

“Akkor nincs miért aggódnia.”

A testőr tehetetlenül pillantott kollégájára.

Egyik férfi sem hallotta még soha a munkaadójukat idegenről így beszélni.

Főleg olyan, aki épp most aludt el rajta.
Amir
Al-Nasser sejk negyvenkét éves volt, több milliárd dolláros vagyon, és a pénzügyi világban féltek az üzleti hozzáállása miatt.

Birodalomot épített fel, amely magában foglalta a kereskedelmi ingatlanokat, a hajózást és a magánbefektetéseket.

Versenytársai könyörtelennek nevezték.

Az alkalmazottai lehetetlennek nevezték őt.

És a biztonsági csapatának volt egy állandó utasítása: senki sem közelítette meg engedély nélkül.

Mégis itt ült egy kereskedelmi repülőgép ablakánál, hagyva, hogy egy teljesen idegen a vállára hajtsa a fejét.

A nő neve Chloe Bennett volt.

Huszonnyolc éves volt, fakult kék szoptató alsóruhát viselt, és egy vászontáskát hordott eltört cipzárral

Fogalma sem volt, hogy a mellette álló férfi meg tudja vásárolni a légitársaság teljes flottáját anélkül, hogy komolyan befolyásolná a vagyonát.

Csak annyit tudott, hogy kimerült.

Az előző két napban Chloe alig hagyta abba a munkát.
A
Harbor Gyermekklinika, amely a belváros egyik legszegényebb negyedében található, súlyos személyzeti hiánnyal küzdött.

Két nővér lemondott.

Egy másik hazafelé vágyott.

A váróterem folyamatosan tele volt gyerekekkel, akiknek a szülei nem engedhették meg maguknak a kezelést máshol.

Chloe egyik műszakot a másik után foglalta.

A vérvizsgálatok során félemlített gyerekeket tartott fogta, vigasztalta az aggódó szülőket, és a megtervezett órái után is maradt, hogy kitöltse a betegnyilvántartásokat.

Aztán, nem sokkal a munkából indulás előtt, megcsörgött a telefonja.

Ez egy kórház volt a szomszédos államban.

“Miss Bennett? Ez Dr. Harris rendelője. Hírünk van az anyádról.”

Chloe megragadta a telefont.

Édesanyja, Margaret Bennett, hónapok óta veszélyes szívbetegségben szenvedett.

Néhány héttel korábban az orvosok figyelmeztettek, hogy bonyolult szelepcsere beavatkozásra van szüksége.

Nélküle az esélye, hogy túléljen egy újabb súlyos szívepizódot, félelmetesen alacsonyak voltak.
Hetekig tartó értékelések és biztosítási
komplikációk után egy speciális szívközpont végre engedélyezte Margaretet a műtétre.

“Holnap reggel megoperálhatunking,” magyarázta a koordinátor. “Az anyád kért, hogy vegyük fel veled a kapcsolatot. Nagyon szeretné, ha itt vagy.”

Chloe azonnal lefoglalta a legolcsóbb elérhető járatot.

Mire felszállt, már több mint negyvennyolc órája ébren volt.

Alig vette észre a mellette ülő férfi drága öltönyét.

“Bocsánat,” suttogta, miközben beszorult a középső ülésbe.

Amir ránézett.

“Miért?”

“Mert zavartalak.”

“Nem tetted meg.”

Fáradtan bólintott, bekötötte a biztonsági övét, és becsukta a szemét.

Néhány percen belül elaludt.

Ezután a repülőgép turbulenciával találkozott.

A feje oldalra fordult.

És közvetlenül Amir vállának esett.

Az őrei azonnal észrevették.

Az első félúton felállt a helyéről.

A második előrehajolt, hogy beavatkozzon.

De Amir megállította őket.

“Hadd aludjon.”

“Uram—”

“Ez nem javaslat.”

Mindkét férfi hátradőlt.

A folyosó túloldalán egy utas felismerte a milliárdost, és csendben felemelte a telefonját, arra számítva, hogy egy dühös összecsapást rögzíthet.

Ehelyett olyasmit látott, amit senki sem hitt volna el anélkül, hogy látta volna.

Amir óvatosan igazította a vállát, hogy támaszkodjon az alvó nő fején.

Aztán hívott egy légiutas-kísérőt.

“Kérhetnék egy takarót?”

A szolgáló Chloe-ra, majd Amirra nézett.

“Természetesen, uram.”

Amikor visszatért, Amir óvatosan terítette a takarót a nővérre.

“Köszönöm,” suttogta.

A szolgáló mosolygott.

“Nagyon kedves vagy.”

Amir nem válaszolt.

Magyarázhatatlan okokból ezek a szavak kényelmetlenné tették.

A kedvesség nem volt az a szó, amit általában használtak rá.

Eltelt néhány perc.

Ahogy Chloe álmában mozdult, a nyakán lévő zsinór kicsúszott a takarójából.

Amir észrevette az azonosító jelvényt.

CHLOE BENNETT
REGISZTRÁLT ÁPOLÓ
HARBOR GYERMEKKLINIKA

Szemei összeszűkültek.

Harbor Gyermekklinika.

Ismerte ezt a nevet.

Nemrég látta valahol.

Aztán eszébe jutott.

Lassan, szabad kezével kinyitotta a bőrbőr aktatáskát az előtte lévő ülés alatt.

Belül egy vastag fejlesztési javaslat volt.

A cím így szólt:

KIKÖTŐI KÖRZET ÚJJÁÉPÍTÉSEMENT PROJECT

Ez volt az egyik legnagyobb közelgő ingatlanügylet a cégében.

A terv több kereskedelmi épületet, egy elegáns lakótornyot, luxus kiskereskedelmi területet és egy új parkolókomplexumot tartalmazott.

A befektetők arra számítottak, hogy a projekt több tízmillió dollár profitot fog termelni.

A végleges jóváhagyást hétfőre tervezték.

Amir megnyitotta a mappát, és átnézte az ingatlanlistát.

Az oldal felénél megtalálta a címet.

Harbor Gyermekklinika.

Az arckifejezése megkeményedett.

A klinika egy épületben működött, amelyet egyik holdingcége birtokolt.

A bérleti szerződése közeledett lejárni.
Az újjáépítési terv
szerint a vállalat megtagadná a bérleti szerződés megújítását, a bérleti szerződés lejárta után elengedné az ingatlant, és a területet egy új kereskedelmi komplexumba integrálná.

Amir hetekkel korábban jóváhagyta a széles körű fejlesztési stratégiát.

Emlékezett a tervezett bevételre.

Emlékezett az építési ütemtervere.

Emlékezett a parkolóhozzáférésről szóló tárgyalásokra.

De nem emlékezett rá, bárki arról beszélt volna, mi történik a gyermekekkel, akik abban az épületben orvosi ellátásban részesülnek.

Újabb oldalt fordított.

A “Meglévő bérlői szempontok” cím alatt valaki így írt:

“Áthelyezési hatás: minimális.”

Amir lenézett az alvó nővérre.

A maksóruhája ráncos volt.

Sötét karikák voltak a szeme alatt.

A cipője vékony volt a sarkán.