Stefan jól csinálta. Feleségül vettem Mallerie-t, vettem egy házat Hullbrook jóoldalán, megszületett Jackson, és átvette az üzletet.

Anyám a fia iskolai képét tartja a hűtőn. A Par egy fiókban van.

Tavaly felvettek asszisztens menedzsernek a Carowway Home-ban, egy házi háborús boltban a Hullbrook Commonsban. Áprilisban előléptettek boltvezetőnek.

Az első teljes negyedévem végén kaptam egy bónuszt. Nem volt nagy. Ez volt az első alkalom felnőtt életemben, hogy plusz fizetést kaptam azért, mert jól csináltam valamit.

Szombaton elvittem Par-t a Two Wheel Supply-hoz, és hagytam neki választani. Egy órán át a parkolóban lovagoltak. Hétfőn elment az iskolába, én pedig mellette sétáltam.

Vasárnap felhajtott anyám kocsifeljáróján, mert ez volt a legizgalmasabb dolog, ami egész évben történt vele.

Tudom, mit látott az anyám.

Látta, ahogy a család csalódott volt, ahogy valami szépet vesznek.

11-kor, miután Par elaludt, kimegyek a mosókonyhába, ahol egy HO méretarányú vonatelrendezést tartok egy rétegelt lemezen a szárító fölött. Félig kész. Van egy teherpályaudvar, egy kis város víztornyal, és egy hegy, ami még mindig csupasz csirkevezeték.

Leülök a székre, egy apró, festett boxkocsit fogok, és nem csinálok vele semmit.

Csak egy helyre van szükségem, ahol a kezemet tudom tenni.

Hétfő reggelre a családi csoportos csevegésben 41 üzenet van. A neve Zabbo Family. Anyám alkotta.

Az üzenetek többsége a nagynénjeimtől érkezik. Néhányan Mallerie-ből származnak. Néhány Stefantól származik. Egyik sem az apámtól.

Rosa nagynéném azt írja, hogy a saját anyád ellen rendőrséget hívni sosem gondoltam volna, hogy ebben a családban fogok látni.

Az unokatestvérem azt írja: “Mi történt valójában?”

És senki sem válaszol neki.

Mallerie azt írja, hogy Jacksont traumatizálta a rendőrök, akik a szülei előtt jöttek a házukba.

Stefan így ír: “Mindenki nyugodjon meg. Anya mérges. Anakah mérges. Majd megoldjuk.”

Anyám így írja: “Reggel 6:12-kor Fegyelmeztem egy gyereket, aki tiszteletlen volt. Úgy tűnik, ez most már illegális.”

Elhagyom a csevegést. Ezután négy számot blokkolok.

Szerdán az ügyészség áldozatvédője felhívja, hogy elmagyarázza a folyamatot. Azt mondja, anyámat valószínűleg vétségbeli testi sértéssel és testi sértéssel fogják megvádolni, mivel az áldozat kiskorú, és a sérülés látható volt, de nem súlyos.

Megkérdezi, hogy szeretném-e, hogy az ügy előrehaladjon.

“Igen.”

“Néhány család úgy dönt—”

“Igen, azt akarom, hogy előre menjen.”

Azt mondja, rendben.

Azt mondta, hogy a kijelölt helyettes ügyész neve Bowmont, és ő majd jelentkezik.

Csütörtökön Par visszamegy az iskolába egy sárgás folttal az arcán, ami többnyire fakó. Az iskolai nővér ebéd után hívott, mert egy másik gyerek kérdezett róla.

Mondtam a nővérnek, hogy nyitott rendőrségi jelentés van. Ő azt mondja, rendben, és jegyzetet ír.

A következő hétfőre Par arcán semmi sem sincs meg.

Anyámat hivatalosan is 3 héttel később vádolják testi sületel és testi sértéssel. Kerületi bíróságon vádolják. Nem vagyok ott benne.

Egy Bowmont ügyész később felhívott, hogy elmondja, hogy a tárgyaláson ártatlannak vallotta magát, és hogy az óvadékának ideiglenes feltétele a Par-val való kapcsolattartás tillyája.

“Valószínűleg meg fog engedni,” mondja. “A legtöbb ember, aki az ő helyzetében van, megteszi, ha meglátja a képeket.”

Igaza van.

Körülbelül 6 héttel a tárgyalás után anyám ügyvédje felhívja Bumontot, és megállapodtak. Bűnösnek vallja magát a vétségben.

Később apámtól megtudom, hogy ő elfogadta az ajánlatot azon a napon, amikor felajánlották. Azt akarta, hogy az ünnepek előtt véget érjen. Nem akart olyan tárgyalóteremben ülni, ahol az emberek láthatnák.

Azt mondta az ügyvédjének, hogy szüntesse meg, ő pedig elmondta, mik a feltételek, és ő aláírta.

Az ítélet: 18 hónap próbaidő, 500 dolláros bírság, valamint bírósági költségek, kötelező szülői és dühkezelési tanfolyam, heti 12 ülés, a teljes próbaidő időtartamára való kapcsolattartási tilalom Par-ral, valamint a családban kiskorúakat érintő ügyekben feltétel, hogy a próbaidő alatt semmilyen felügyelet nélküli kapcsolatot tartson egyetlen kiskorú unokával sem.

Bármelyik kiskorú unokám.

Kettője van.

Dolgozom, amikor Bowmont felhívja a mondatot. A raktárban vagyok, és ellenőrzöm egy szállítmányt a rossz színű dobópárnákból.

Elmondja a feltételeket, én pedig felírom őket egy csomagolópapír hátsó részére, és egy ideig ott állok és olvasom.

Nem érzek sokat. Leginkább úgy érzem, hogy a kocsibeállótól kezdve visszatartom a lélegzetem, és engedem, hogy egy kicsit kiengedjem.

Aztán visszamegyek a párnákhoz.

Mallerie három nappal az ítélethirdetés után hív. Nem tiltottam le a számát, mert Jackson születésnapi meghívói onnan jönnek, és nem gondoltam rá.

“Szándékosan csináltad ezt?”

“Mit?”

“Irene már nem viheti Jacksont az iskolából. Keddenként nem lehet vele. Minden kedden nála van, mióta megszületett. Nem viheti el a hoki edzésre. Még karácsony estéjén sem tudja megtartani őt az éjszakájában. Anakah, ez egy hagyomány. Egész életében szentestejét a nagymamánál töltötte. És most valakinek végig ott kell lennie. Engem, vagy Stefan vagy apád végig?”

“Ezt döntötte a bíróság.”

“Miattad.”

“Mert pofon ütötte a lányomat az arcán.”

“Ennek semmi köze Jacksonhoz.”

“Egyetértek veled. Semmi köze Jacksonhoz. Ez arról szól, hogy az anyósod megütött egy gyereket.”

“Megkérhetted volna, hogy hagyják ki őt ebből.”

“Nem kértem tőlük semmit. Nem kértem a kapcsolattartás tiltaját. Még azt sem tudtam, mik a feltételek, amíg az ügyész el nem mondta. Ez a szokásos rendelés. Nem én írtam.”