Négy lakás, kettő fel, kettő lent, egy közös előterasz és egy régi kazán a pincében, ami az egész helyet felmelegítette. Az ára 410 000 dollár volt. Nem volt 410 000 dollárom. Még az előleg sem volt meg. Egy ekkora befektetési ingatlan esetén a bank 25%-os előrészletet kért, ami 12 500 dollár, plusz körülbelül 9 500 dollár zárási költség. Így jutottam el oda, és ez nekem mennyibe került. 72 000 dollár megtakarításom volt, három év fizetésem, lakbéri csekkek és hétvégi esték. A többiek a Ritter Avenue-i dupla futamból jöttek. 2024 májusában készpénz kiutaló refinanszírozást hajtottam végre. A ház értéke körülbelül 285 000 dollár volt. A bank ennek 70%-át új jelzáloghitelként kölcsönözne. Kifizette a régi kb. 152 000 dolláros kölcsönömet, fedezte a díjakat, és körülbelül 40 000 dollárt készpénzben adott. A csapda a sebesség volt. A régi Ritter-hitelem 3,6 dollár volt, 25%-ot kaptam. Az új 7,5 volt. Feladtam egy díjat, amit soha többé nem fogok látni az életemben. És a Ritter Double már havi pénzkeresetből alig jutott el nullszaldozásba. Nem nyúltam a 10. utcához. Az a 3,875%-os hitel volt a támasz, és nem akartam elengedni. 2024 júliusában zártam le a forplexet 725%-kal. A [szippant] nyugdíjszámlám a bank által igényelt készpénztartaléknak számított.
Papíron három épületem volt. A folyószámlámon kb. 1100 dollár volt. A forplex két bérlővel érkezett. Az 1B-ben egy sebésznővér egyedül neveli fiát. Az 1A-ban Elwood Graves, 79 éves, nyugdíjas műhelytanár és özvegy, aki 16 éve élt abban a lakásban, és minden reggel a tornácon ült egy saját maga épített fa székben. Augusztusban a 2A lakó elköltözött, én pedig beköltöztem. A régi 10. utcai dupla oldalamat béreltem 150 dollárért. Decemberben, a tél első igazi hideghullámán, a kazán leállt. Éjfél körül tudtam meg, amikor a telefonomon lévő termosztát alkalmazás mutatta, hogy az épület óránként egy fokkal veszít. Hajnalban volt ott fűtőtestes, minden lakásban egy órán belül fűtőtest, és 36 órával később új kazán is működött. 14,800 dollárba került. Szinte mindent elpusztított, amit a bezárás óta építettem újra. Elwood nem hívott fel. Sosem kellett rá. Az egyetlen főbérlő, aki valaha volt. Aznap délután megmondta, ki javította, mielőtt hívtam volna. 2025 áprilisában egy tájékoztató érkezett a forplexbe, amely az ingatlantulajdonosnak szólt. Már a logót is felismertem, mielőtt egy szót is olvastam volna. Kilenc éve láttam a bátyám teherautóján. Kedves ingatlantulajdonos, tavaszi különlegesség.
Heti nyírás 45 dollárból egy kis áron. Masser szabadtéri szolgáltatások. 2016 óta családi tulajdonban van. Travis Maer, tulajdonos. A hűtőmre tettem egy mágneses mintával, ami egy gyógyszertári konferenciáról származó tabletta-üveg formáját viselte. Szóval, itt álltak a dolgok azon a tavasszal. A dupla a 10. utcán, két ház. A dupla a Ritter Avenue-n, két ház. A Layman Avenue-n lévő forplex, négy ház. Három cím, nyolc egység. és még mindig több mint 60 000 dollárral tartoztam a gyógyszerészeti diplomámért. Nagyon ragyogó. A bátyám felajánlotta, hogy nyírja a füvemet. Csak nem tudta, hogy az enyém. Kérdezhetek valamit. Építettél már valamit csendben, mert tudtad, hogy a családod nem fog tapsolni? Írd meg a kommentekben, mi volt az. Nagyon kíváncsi vagyok. Nem vagyok egyedül. Mert közeleg volt a hálaadás, és a bátyám kérdése is. A hálaadás a szüleim házában volt Beach Grove-ban, ahogy mindig is volt. Apám abban az évben 69 éves volt. Hat éve volt nyugdíjas, és még mindig nem találta ki, mit kezdjen a kezeivel. Vacsoránál Travis a vállalkozásáról beszélt. A kertépítés áprilistól októberig jó pénzt jelent, novembertől márciusig pedig szinte semmi pénz. És úgy döntött, hogy a válasz a hóeloszlás. Csak egy ekekocsira volt szüksége.
“A telek kegyetlenek,” mondta, miközben felvágta a pulykáját. Még mindig fizetned kell. Majd kitaláljuk. Apám azt mondta: “Akkor nem gondoltam erről semmit. Később sokat gondolkodtam rajta.” Anyám anyja, Mildred Oaks, 2023 szeptemberében, 88 éves korában hunyt el. Anyám 60 000 dollárját hagyta ott, és a pénz végül 2024 nyarán érkezett, miután a hagyatékot rendezték. Az étkezés felénél apám felhozta a témát. Anyámnak nem. Az asztalhoz. A nagymamád pénze biztonságban van, mondta. A családi számlán van, ahol a helye. Anyám másodperceket faragott. Nagyon óvatosan letette a kést a vágódeszkára. Nem vette fel újra az étkezés hátralévő részében. Kb. 6 körül értünk el a pitéhez. Tököt, ugyanazt a receptet, amit anyám egész életemben használt. Travis vágott egy szeletet, tányérra tette, és átadta az asztalon nekem. “Szóval, hol laksz most?” kérdezte. “Még mindig béreled azt a helyet Irvingtonban?” Apám felhorkant. “Még mindig valaki más jelzáloghitelét fizetem.” Én vettem a tányért. Letettem. Bevallom, időt szántam rá. Aztán elmosolyodtam. “Melyik címen?” Az egész asztal nevetett. Travis rám mutatott a villájával.
