Az ajtónál June visszafordult.

“Még mindig akarod a palacsintakártyákat?”

“Hozd el a dobozodat,” mondtam neki.

A mellkasához szorította egészen az autóig.

Hazahajtottunk egy útszakaszon, ahol a fák előrenyíltak a faiskolákra és a farmállványokra. Júniusban narancssárga táblák jelentek epret hirdetve. A negyedik után megállt.

“Kipakoljam a pizsamám?”

Szorosabban szorítottam a kormányt, majd lazítottam.

“Nem.”

“Mert azt hittem, megcsinálhatnánk unokatestvér reggelit. De talán csak megadhatom a nagymamanak a receptet.”

“Nem kell senkinek adnod most semmit.”

Ledörzsölte az ujjáról egy ceruzapólomot.

“Nem bánom, ha segítek.”

Ez volt az oka annak, hogy beálljak a következő farm standjának parkolójába. Úgy gondolta, el kell magyaráznia, hogy hajlandó elvégezni a munkát. Nem panaszkodott a korai reggelenek vagy az út miatt. Próbálta megtalálni azt a részt az ajánlatban, ami miatt azt akarják, hogy maradjon.

Felé fordultam.

“Tudom, hogy nem bánod. De a reggeli segítése és az alváshely két különböző dolog. Nem kell megérdemelned azt az ágyat, amit már megterveztünk neked.”

Egy pillanatra rám nézett.

“Még megyünk?”

“Meg fogom deríteni, pontosan mi kell történnie. Nem ígérek semmit, amíg nem tudom.”

Ez a válasz nem volt olyan megnyugtató, mint egy határozott igen. Ez volt az a válasz, amit őszintén meg tudtam adni neki.

Epret vettünk. Otthon June egy szűrőben mosta őket, miközben én megnyitottam a lodge e-mailt a laptopomon.

A rezervátum mindhárom kunyhót az én nevem alatt tüntette fel. Az első fizetés az enyém volt. A fennálló egyenleg 3 600 dollár volt, amelyet kedden délig esedékessé tesznek.

A lemondási feltételek szerint minden kunyhó 600 dolláros előlege nem volt visszafizethető. Egy kunyhót a kiegyenlítési határidő előtt el lehetne engedni anélkül, hogy a fennmaradó 1 200 dollárt tartoznának. A lerakokat nem lehetett áthelyezni egy felszabadított kunyhóból egy általunk megtartott házba.

Kétszer olvastam azt a bekezdést.

Nem lenne olyan ügyes hívás, ami minden dollárt visszaadna. Ha két kunyhót engednék el, 1200 dollárt veszítenék. Ha mindent kifizetnék, további 3600 dollárt költenék egy olyan utazásra, ahol a lányom reggelizőt kapott, de megtagadták tőle az ágyat.

Pénzt félretesztek egy váltójavításra, a szerelőm figyelmeztetett, hogy ne halasszam tovább sokáig. Az egész egyenleg kifizetése ezt a pénzt és még többet is felhasználná.

Néhány percig mégis fontolgattam, hogy megcsinálom.

Láttam a jól ismert jelenetet. Fizesd meg a fizetést. Segítsd mindenkit átvészelni a hétvégén. Magyarázd el az érzéseimet utána, amikor senkinek sem volt határideje, amit ellenem használhatott volna.

Aztán véget ér a hétvége, a pénz elfogyott, és a magyarázatom nekik panasznak tűnt valamiről, amiben beleegyeztem.

June egy tál eperrel jött be.

“Ezek a jók. A puhadarabokat egy másik tálba tettem.”

A laptop mellé tette őket, anélkül, hogy a képernyőre nézett volna.

Becsuktam a fedelet annyira, hogy vele együtt eszem.

Anya aznap este nem küldte el a hozzájárulásokat. Küldött egy fényképet egy asztalterítőről, és megkérdezte, hogy szerintem jobban nézne ki kék szalvétával vagy fehérben.

Én azt válaszoltam: Kérem, először küldjék el a fizetési összegeket.

Ő elolvasta. Nem volt válasz.

A Pinewater irodája vasárnap kilenckor nyílt meg. Tizenöt kilenckor hívtam, miután June a szomszédba ment játszani egy baráttal.

A menedzser Paulaként mutatkozott be. Megadtam neki a foglalási számomat, és megkértem, hogy vezessen végig a fiókon.

“Három kunyhó, három éjszaka,” mondta. “Ezernyolcszáz megérkezett. Harminchatszáz maradt.”

“Érkezett fizetés Elaine Mercer nevére? Vagy Daniel Mercer?”

Hallottam a billentyűzetét.

“Nem. Csak az eredeti kártyás fizetésed.”

Megkérdeztem, mi történne, ha megtartanám az egyik kunyhót, és a többit elengedném.

Elmagyarázta a betéti szabályzatot anélkül, hogy jobbá vagy rosszabbá tette volna, mint az írásos verzió. 1200 dollárral tartoznék a megtartott kunyhóért. Minden kiadott kunyhó 600 dolláros előlegébe kerülne.

“Átvállalhatja egy másik háztartás közvetlenül az egyikük felelősségét?”

“Igen. A foglalásokat az Ön engedélyével és a másik vendég beleegyezésével szét tudjuk választani. A házuk megtartja a hatszázdolláros hitelét. Bármilyen visszatérítést köztetek intéztek.”

“És senki sem változtathatja meg a lakókat vagy a fizetési megállapodást anélkül, hogy előbb megkérdeznéd tőlem?”

“Te vagy a foglalási kapcsolattartó, amíg el nem választjuk őket.”

Nem volt diadalmas érzés ebben hallani. Szerettem volna családi hétvégét szervezni. Most egy idegent kérdeztem, hogyan akadályozzam meg a rokonokat abban, hogy egy olyan rezervátummal tervezzen, amit nem fizettek.

Megköszöntem neki, és e-mailben kértem a lehetőségeket.

Aztán írtam a családi csoportnak.

A Pinewater csak az 1800 dolláros előlegemet kapta meg. A fennmaradó egyenleg 3 600 dollár, amelyet kedden délben esedékessé válnak. Egy kunyhóért fizetek June és én. Kérjük, erősítsék meg a már megfizetett fizetéseket, és hogy melyik háztartás fedezi egymás házzalmát. Ezt a határidő előtt el kell intéznünk.

Beth válaszolt először.

Anya mondta a sógoraimnak, hogy minden megoldódott.

Írtam: Akkor el kell intéznünk a fizetéseket.

Daniel kevesebb mint egy perccel később hívott.

“Miért van csak a lodge-ban csak ezernyolcszáz?”

“Ezt próbálom kideríteni.”

“Anyának küldtem el a tizennyolcszáz három hete a levelemet. Az egész részem.”

Felálltam az asztaltól.

“Anyának küldted?”

“Azt mondta, hogy neked gyűjti. Nem érted?”

“Nem.”

Elhallgatott. Hallottam, ahogy Nora valamit kérdez a háttérben.

“Elküldöm az áthelyezést,” mondta.

A képernyőkép akkor érkezett, amikor még beszélgettünk. Bankja egy befejezett átutalást mutatott Elaine Mercernek 1 800 dollárért. A feljegyzés így szólt: A házunk — Daniel, Nora, Leo.