“A Constants segített helyette,” mondta Deborah, “mert nem tudott ellenállni, hogy megalázzon téged 12 alkalmazott előtt, ami azt jelenti, hogy az egyetlen ok, amiért élsz most, Renee, az az, hogy az anyósod annyira utál téged, hogy megölni akart a harapást elkapni.”

Nevettem. Rosszul, nedvesen és röviden jött ki. Inkább egy álcázott zokogás.

“Ez a legállandóbb dolog, ami valaha történt velem.”

Ezután jött az étteremrendelés, és itt abbahagyta Walter munkája, és Abara elkezdte, mert a fizetési nyilvántartások levételéhez vagy idézést igényeltek, vagy egy általános jogtanácsossal, aki nem akart egy mérgezési ügybe való bevonulást együttműködés nélküli tanúként.

Ibara másnap reggel mindkettőt megkapta.

A rendelést a Harlo shipping vállalati számláján adták le. Derrick kártyája. Dererick bejelentkezése. Előző éjszaka időbélyegzett, kevesebb mint két órával azután, hogy lefagyasztotta a személyes kártyámat.

Speciális utasítások mező: Extra gazdag. Nincsenek allergénhelyettesítések. Közvetlenül Renee Callahan irodájába, a negyedik emeletre. Ne távozz a recepcióval.

A toxikológiai vizsgálat aznap reggel Grady Memorial laborjából érkezett. Egy igazságügyi toxikológiai szakember, Dr. Priya vezeti. Nincs rokonság. Ez a véletlen megint nagyon megnevettetett, amikor meghallottam a nevet.

Dr. Angelie Meta, aki 11 évet töltött az állami bűnügyi laborban, mielőtt kórházi igazságügyi munkára váltott.

“Aconotine, egy alkioid, amely a szerzeteshood eredetű, néha farkas spanyolországnak nevezik, technikailag alig kapható homeopátiás kiegészítőként bizonyos online piacokon, ha tudtad, mit keress, és nem bántad, ha hazudsz a rendelési űrlapon a szándékáról.”

“Ez nem egy méreg, amibe belebotlasz,” mondta Dr. Meta Deborah-nak és nekem telefonon, hangja tömör és pontos volt, mintha hozzászokott volna ahhoz, hogy védőügyvédek keresztkérdéseket tesznek ki, hogy megpróbálják megbuktatni.

“Az akonotin gyorsan hat. Néhány percen belül zsibbadás az ajkakon és a nyelven. Aztán hányás. Aztán szívritmuszavar. Néha szívmegállás is előfordul, mindez 15-30 percen belül, az adagtól és az áldozat szívegészségétől függően. Mrs. Zier Harlo 68 éves, korábban fennálló aritmiával, ami valószínűleg az egyetlen oka annak, hogy túlélte. Ugyanaz a gyógyszer, amit naponta szed a szívbetegségére, néhány vegyületet tompít a szívhatások között. Aki ezt adta, vagy nem tudta az orvosi előzményeit, vagy nem érdekelte.”

“Lehet, hogy véletlenül került oda?” kérdezte Deborah. Mert egy jó védőügyvéd azt a kérdést teszi fel, amit az ügyész először feltesz.

“Nem ilyen koncentrációban. Nem, ez nem szennyezett összetevő volt. Ez mérték volt.”

Valaki három héttel korábban vette meg online. Egy vásárlást, amit Ibara egy fizetési feldolgozón keresztül követett vissza egy LLC alatt bejegyzett kártyához, amiről sosem hallottam. 4 hónappal korábban nyitottam, teljes egészében a DH Holdings Reserve számlából finanszíroztam, amit márciusban a saját elindító fájlomban jelöltem.

Dererick még csak ki sem mosta.

Nos, ő vezetett egy hajózási céget. Értette a fuvari jegyzékeket és a vámkijelentéseket. Nem az a fajta pénzügyi álcázás, amivel minden nap szembesültem.

Ő követte el azt az amatőr hibát, mint minden bűnös embert, akit valaha elkaptam a Harlo Shippingnél. Feltételezte, hogy senki sem figyel elég közelről, hogy négy hónapnyi apró, unalmas tranzakciót egy nagyon csúnya képbe kövesse.

Figyeltem. Csak aznap reggelig nem tudtam pontosan, mire figyeltem.

Constance csütörtökön ébredt, 31 órával azután, hogy összeesett a szőnyegemre, és az első dolog, amit megkérdezett a nővérétől, az volt, hogy a fia jött-e hozzá.

Nem tette.

Ibara egy órán belül a szobában volt, és Deborah a kórház enyhe tiltakozása ellenére ragaszkodott hozzá, hogy inkább a folyosón várhassak, ahelyett, hogy teljesen távol tartsak, mivel már nem vagyok hivatalos gyanúsított. Ezt az állapotot Ibara csendben visszavonult előző este, miután Walter igazságügyi vizsgálata és a fizetési nyom egyértelművé vált, kinek a neve szerepel a házkutatási parancson.

Az ajtó szűk ablakán át néztem, ahogy Constants, szürke és letört kórházi köpenyben, amely évtizedekkel idősebbnek tűnt, mint az a nő, aki gyöngyökben berontott az irodámba, hallgatta, ahogy Ibara kifejti a dolgot. A szövegek, a végzés, az LLC, a toxikológia.

Láttam, ahogy az arca olyasmit csinál, amit hat év házasság alatt soha nem láttam a fiával.

Megrepedt.

Megkért, hogy lásson.

Bementem.

Kisebbnek tűnt abban az ágyban, mint ahogy valaha is elképzeltem egy olyan nőt, mint Constance Harlo. Csövek ragasztották az egyik kéz hátára, a mellette lévő gép óvatos zöld csúcsokkal jelölte a szívverést.

“Két éjszakával korábban hívott,” mondta, mielőtt még a székhez értem volna. Hangja csiszolópapír volt, a szellőztetőcsőből tört szét. “Megkérdeztem, hogy kedden az irodában leszek-e. Azt mondta, szeretne neked valami szépet küldeni az évfordulódra, és azt gondolta, talán élvezem az arcodat, amikor megkapod. Azt hittem…”

Megállt, összeszorította az ajkait, és először a kapcsolatunk egész csúnya hosszában láttam, ahogy Constance Harlo küzd, hogy megtalálja az igazság egy változatát, ami nem ítéli el a saját fiát.

“Azt hittem, végre próbálja rendbe hozni a dolgokat köztünk, hárman közöttünk. Látni akartam, hogy megtörténik. Ott akartam lenni benne.”

“Azért ettél, hogy bosszantsalak.”

“Megettem,” mondta, és a szeme megtelt, “mert a fiam kért, hogy legyek abban a szobában, és 68 évet töltöttem azzal, hogy azt hittem, ha elég erősen, elég helyesen szeretném, soha nem lenne az a fajta ember, aki ilyesmit tud csinálni. Minden történetemben téged tettem gonosztevőnek, mert könnyebb volt, mint az alternatíva.”