Fél évvel később értesültem róla, hogy a volt cégem megnyerte a Riverside tendert. Őszintén örültem neki; tucatnyi kollégám kemény munkája feküdt benne, és soha nem kívántam, hogy a projekt elbukjon csak azért, mert egy vezető képtelen volt felmérni a tettei következményeit.
Ami igazán megmaradt bennem abból az időszakból, az a vasárnap este volt a verandámon. Vanessa a borítékkal a kezében szentül hitte, hogy a pénz azonnal pótolhatja azt, amit a cég pár órával korábban saját maga zúzott porrá.
A vállalat igazi tévedése nem a kirúgásom ténye volt – egy cégnek joga van megválni bárkitől, akire úgy ítéli meg, hogy nincs szüksége. A végzetes hiba az volt, hogy anélkül mondtak le rólam, hogy megértették volna: mire van valójában szükségük a munkámból. Pénteken a számítógépemet puszta leltári tárgynak tekintették, amit elég letörölni és átadni a következőnek. Vasárnap este döbbentek csak rá, mi veszett el valójában a formázással. Nem a fájlok tulajdonjoga, és nem is a szervereken tárolt száraz adatok. A megértés, az összefüggések ismerete tűnt el – azt pedig egyetlen biztonsági mentés sem képes automatikusan visszaállítani.
