Stressz? Ethan stressze szabadon engedett neki, hogy megszégyenítsen az interneten, és anyám azt kérte, hogy hátráljak meg.

Írtam egy választ, majd töröltem. Nem akartam tiszteletért könyörögni. Letettem a telefont, remegett a kezem, nem akartam játszani azt a Béketeremtőt, amire számítottak.

Eközben a város másik végén Tyler egy bárban ült a design színész kollégáival italok mellett. Valaki említett egy pletykát.

Ethan 50 000 dolláros szponzori szerződése, amivel hetekig dicsekedett, törölték.

“Hallottam, hogy azért volt az Instagram-poszt miatt,” mondta egy társ-orker. “Egyetlen cég sem akar támogatni valakit, aki családi drámát sugároz online. Professzionálisnak tűnik.”

Tyler megdermedt, az agya zakatolt. Nem kapcsolta össze a pontokat a Lux Thread-hez, de tudta, hogy divatban dolgozom.

Lehetett benne a kezem?

Később félrehúzta Ethant, mély hangon.

“Ember, ezt meg kell oldanod. Az a poszt talán tönkretette az üzletedet. Beszélned kellene Abigail-lel. Kérj bocsánatot, mielőtt ez elterjed.”

Ethan felhorkant, még mindig a támogatás hullámán lovagolva.

“Bocsánatot kérni? Ő az, aki mindig ítélkezik engem.”

De Tyler még erősebben nyomta, hangja sürgető volt.

“A neved bekerül az iparba. Nem engedheted meg magadnak, hogy a rosszfiúnak tűnj.”

Ethan habozott, magabiztossága megingott. Tyler szavai megérintették. A hírneve forogott kockán, és nem tudta figyelmen kívül hagyni.

Vonakodva beleegyezett, hogy kapcsolatba lépjen, bár fogalma sem volt, mibe készül.

A lakásomban újra láttam anyám üzenetét. Az a könyörgése, hogy hagyjam el, hogy égjen a fejemben.

Felhívhattam volna, mindent elmagyarázhattam volna, hogyan építettem fel a Lux Thread-et, hogy Ethan posztja nem csak személyes, hanem szakmai sértés, de nem tettem volna.

Nem voltam kész arra, hogy kidobjam a lapjaimat. A szüleim, Hannah, Deborah, Martin, mind a saját oldalukat választották anélkül, hogy az enyémet megkérdezték.

Nem akartam a kavicsért a megértésükért.

“Nem fogadom el a tiszteletlenséget,” suttogtam magamnak, miközben a plafont bámultam.

Ethan posztja, a támogatásuk, vonalat húzott, és nem azért léptem át, hogy jobban érezzék magukat.

Kikapcsoltam a telefonomat, az értesítések elnémították. Hadd álljanak Ethan köré. Hagyd, hogy Tyler terjessze a drámát.

Megtettem a lépésemet, és kitartottam mellette.

Ethan hamar megtanulja, hogy a szavaknak van súlyuk, és én nem vagyok az a nővér, akit már elutasíthat.

Három nappal később beléptem egy richmondi bárba. A halvány fények és a halk beszélgetés pajzsként tűnt, amikor megláttam Ethant egy sarokban ülő asztalnál, kezei egy pohárral babráltak.

Aznap reggel írt nekem, hogy találkozzunk, hogy tisztázza a helyzetet. Beleegyeztem, nem azért, mert változást vártam, hanem mert szembe kellett néznem vele.

Felállt, ahogy közeledtem, szokásos magabiztosságát ideges pillantás váltotta fel.

“Abigail, sajnálom az Instagram-posztot,” mondta halkan. “Nem akartam, hogy így robbanjon.”

Ültem, semleges arckifejezéssel, várva a többet.

Ethan előrehajolt, szavai sietősek voltak.

“Stresszes voltam. Oké, galériáknak dobtam, egy nagy szponzori szerződést keresek. Kitörtem, gondolkodás nélkül posztoltam. Csak félek, hogy elveszítem az esélyemet.”

Szemei az enyémet keresték, együttérzést várva. Csendben maradtam, hagytam, hogy feszengjen.

Az Ethan, akit ismertem, mindig volt kifogása, mindig bájra támaszkodott, hogy kiegyenítse a dolgokat. Most nem.

Kortyoltam az italomból, majd letettem, hangom nyugodt volt.

“Negatívnak neveztél, azt mondtad, hogy a család jobb nélkülem. Nyilvánosan tetted, Ethan. Ez nem volt hiba. Ez egy választás volt.”

Összerezzent, végigsimított a haján.

“Nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekel. Ez csak a közösségi média.”

Közelebb hajoltam, tekintetem az övére szegeződött.

“Nem érted, ugye? Én vagyok a Lux Thread Studio alapítója. Az az 50 000 dolláros szponzoráció, amit elveszítettél. Jóváhagytam, és lemondtam a posztod miatt.”

A szavak nehezen lógtak közöttünk. Ethan állkapcsa leesett, arca elsápadt.

“Te vagy a Lux szálad? Semmiképp. Sosem mondtad el nekem.”

A hangja megremegett, hitetlenkedés pánikba fordult.

Bólintottam, nem rezdültem.

“Én építettem azt a céget egy 20 000 dolláros hitelből. Láttam a portfóliódat, hittem benned, és adtam neked egy esélyt. Visszafizetted azzal, hogy felhúztad a nevem az internetre.”

Ethan megrázta a fejét, szavakat keresve.

“Abigail, fogalmam sem volt. Azt hittem, csak ott dolgozol, nem ez. Nem posztoltam volna, ha tudtam volna.”

A kifogásai üresnek tűntek, és félbeszakítottam.

“Nem kellett tudnod, ki vagyok, hogy tisztelj. A tetteidnek következményei vannak, Ethan. Te választottad, hogy megtámadsz, és most érzed a következményeket.”

A bár kisebbnek tűnt, a levegő feszültségtől sűrű. Ethan kezei összeszorultak, hangja felemelkedett.

“Szóval tönkretetted a karrieremet egy poszt miatt. Ez jogos.”

Nem pislogtam.

“Tönkretetted a saját karrieredet. A Lux Thread nem támogatja azokat, akik aláássák az értékeit. Te tetted személyessé, nem én.”

Szót nem talált a bámult, majd hirtelen felállt, motyogva: “Gondolkodnom kell.”

Kilépett, léptei ingadtak voltak, egyedül hagyva az asztalnál.

Kifújtam a levegőt, a pillanat súlya leült. Azt mondtam, amit ki kellett mondani, és kitartottam mellette.

Megrezegett a telefonom. Egy üzenet Megantől.

“Hogy ment Ethannel?”

Visszaírtam.

“Most már tudja az igazságot. Nem vettem jól.”

Megan egyszerűen válaszolt: “Jól vagy?”

Megálltam, majd azt mondtam: “igen, csak fáradt vagyok.”

Megkönnyebbülés öntött el, de üres fájdalommal járt. Ethan szembesítését nem gyógyította meg a fájdalmat. Nem változtatta meg a családunk csendjét, és nem is látott engem.

Még mindig egyedül voltam ebben, de könnyebbnek éreztem magam, mintha visszaszereztem volna magamból egy darabot.