Sosem tudtam tőle semmit kérdezni.
Már nem kell rá rá a szükségem.
A fennmaradó bizalmi vagyontárgyak, valamint egy visszatérítési végzés, amely Elellaner büntetésének nagy részét lefizeti, egy új számlára került, amelyet Harrison segített nekünk létrehozni.
A Margaret Voss Örökség Alapítvány visszaállítva, ezúttal három olyan kurátorral, akik nem vér szerinti rokonságban állnak velem.
Harrison, Naair és saját csendes ragaszkodása alapján Ruth Mendes.
Jessica és én nem beszélünk.
Azt hiszem, egyszer talán így is lehet.
A gyásznak furcsa tartalék a családjaimban, mint az enyém.
Évekig tart, aztán egyszerre romlik.
Eli három hete töltötte be az egyévességét.
Tortát és néhány barátot, Marcus szüleit és Ruth-ot kaptunk, aki jobban sírt, mint bárki más, és pont úgy hozta Tamali-t, ahogy régen.
Eli megragadta a gyertyát, mielőtt megállíthattam volna.
És egy fél másodpercre az egész testem úgy támaszkodott, ahogy néha még mindig teszi.
Egy régi riasztó, ami még nem kapcsolt ki teljesen.
De csak egy gyertya volt.
Őszintén szólva, főleg köpött rá, nevetett, és mindkét ököllel tortáért nyúlt.
És semmi sem érinthette meg abban a szobában.
Ez az egész befejezés.
Nem bíróság.
Nem címlap.
Csak egy egyéves gyerek, mázsal borítva egy házban, ahol minden egyes keze körülötte végre valakié van, aki megérdemelte a megfogáshoz jogot.
