Patrick megkérte Charles-t, hogy magyarázza el jogi kapcsolatát a Vaughn Wealth Management-tel.
Charles azt válaszolta, hogy ő az apám, és az ügy belső családi átalakítást igényel.
Patrick válasza egyenes volt.
Az, hogy valaki apja volt, nem hozott létre jogi tulajdonjogot az adott személy vállalkozásában.
Korábbi üzleti ajánlások sem engedélyezték valakit arra, hogy egy másik cég megfelelőségi intézkedéseibe beleavatkozzon.
Anyám a telefon felé hajolt.
Azt állította, hogy nemrég komoly mentális nehézségeim voltak, és hogy ők avatkoznak a vagyonom védelmére.
Éreztem, ahogy a mellkasomban felgyülemlik a düh.
Nyolc év után nem beszélt velem, nyilvánosan megkérdőjelezte, mennyire tudom kezelni az ügyeimet.
Patrickot nem győzték meg.
Elmagyarázta, hogy egy kötött vállalkozás fenyegetése jogi engedély nélkül nem egy hétköznapi kísérlet annak védelmére.
Apám próbálta emlékeztetni őt az iparágban szerzett pozíciójára.
Patrick határozott maradt.
A körülmények alapján a hívás úgy hangzott, mintha nyomást gyakorolnának egy kötött cég tulajdonosára, hogy adja át az irányítást.
Aztán megszólaltam.
“Patrick, itt Alexander Vaughn.”
Megerősítettem, hogy Charles az előcsarnokban áll átruházási megállapodással, és megfenyegette, hogy beavatkozik a cégem működésébe, hacsak nem írom alá.
Patrick azt mondta, hogy az egész beszélgetést rögzítik és dokumentálták.
A jelentett magatartást potenciális vállalati zsarolási ügynek minősítette, és megkérdezte, hogy szeretném-e, hogy az esetet a cégem aktájában jelöljék.
“Igen, kérlek.”
Apám azzal fenyegetőzött, hogy beperli a Keystone-t és alkalmazottait.
Patrick folytatta a helyzet dokumentálását.
Figyelmeztetett, hogy további hasonló jellegű panaszokat továbbíthatnak a cég jogi osztályához és az állami szabályozókhoz.
Amikor véget ért a hívás, Charles leengedte a telefonját.
Az a magabiztos arckifejezés, amit az irodámba lépve viselt, eltűnt.
“Ez még nem ért véget, Alexander,” motyogta.
“Tudom,” válaszoltam. “De ez a konkrét beszélgetés az. Menj ki.”
Elérte a megállapodást.
Rátettem a kezem.
“Nem a tiéd. Te vezetted be ezt a dokumentumot az irodámba. Itt marad. Most már büntetőjogi bizonyíték.”
Jordan rémültnek tűnt.
Anyám igazította a táskáját, és dühösen nézett rám.
“Ezt mélyen meg fogod bánni, Alexander. Ha mindent elveszítesz, és a csatornába kerülsz, ne gyere hozzánk sírva. Te halott vagy ennek a családnak.”
Egyenesen rá néztem.
“Ezt 8 éve mondtad. Ez volt a legjobb dolog, ami valaha történt velem.”
Aztán mondtam nekik, hogy menjenek el.
A liftek felé indultak, Jordan pedig utánuk sietett.
Amint az ajtók becsukódtak, Connor mély levegőt vett.
Bocsánatot kértem az ügyfelektől a zavarásért, és felajánlottam, hogy átütemezem az egyeztetéseiket az én költségemre.
Mrs. Peterson rám nézett.
“Sűrű forgalomon hajtottunk ide, Alexander. Sehova sem megyünk. Valójában, amikor látom, hogyan kezeled keményen a zaklatókkal, még jobban bízom benned az életmegtakarításunkkal.”
A szavai többet jelentettek nekem, mint ahogy valószínűleg gondolta.
Visszatértem a munkához.
De a szakmai nyugalmam alatt nyugtalan voltam.
Ismertem az apámat.
Nyilvánosan szégyellni magát nem engedte el csendben.
És körülbelül húsz perccel később Connor hozott nekem olyan információt, ami megerősítette az aggodalmaimat.
Belépett a magánirodámba egy céges iPad-del, és becsukta az üvegajtót.
A képernyőn piros riasztás jelent meg az állami pénzügyi nyilvántartás automatizált megfigyelő rendszeréből.
Valaki megpróbált módosítást benyújtani a cégem tulajdonosi struktúrájának megváltoztatására.
A bejelentési kísérlet további tulajdonost adott volna a Vaughn Wealth Management-nek.
A képernyőre bámultam.
A rendszereink hitelesítést igényeltek a személyes eszközömön keresztül.
Connor elmagyarázta, hogy a próbálkozás kudarcot vallott, mert a rendszer egy hitelesítési kódot küldött a telefonomra, amit a kérelmet benyújtó személy nem tudott elérni.
De az űrlapokat már elég messze leadták ahhoz, hogy biztonsági riasztást indítsanak el.
A rendszer rögzítette az eredeti IP-címet.
A mi házunk vendég Wi-Fi-jéről jött.
Connor megnézte a biztonsági felvételeket a bejelentési kísérlet idejéről.
Kinyitott egy videót, amit egy kamera rögzített a váróterünk sarokban.
Ott volt az apám, aki mindenki figyelmét lekötötte a követeléseivel.
És ott volt Jordan, aki a fogdatartó mellett állt.
Azt hittem, a kezei a zsebében vannak.
A felvétel valami mást mutatott.
Egy fekete táblagépet tartott közel a mellkasához, hüvelykujjaival gyorsan végigsimított a képernyőn.
A felvételt időbélyegzéssel jelölték a bejelentési kísérlet során.
Hirtelen a reggeli összecsapás egészen másképp nézett ki.
Charles nem feltétlenül cselekedett egyedül.
Miközben fenyegetésekkel és papírmunkával foglalkoztatott a figyelmem, Jordan úgy tűnt, jogosulatlan változtatást próbált végrehajtani a cégem tulajdonjogi nyilvántartásában.
Ha a biztonsági intézkedéseink nem akadályozták volna meg a bejelentést, a károk kibontakoztatása hónapokig tartó jogi munkát és hatalmas költségeket igényelhetett volna.
Utasítottam Connort, hogy őrizze meg mindent.
A sikertelen módosítás, hálózati kapcsolati adatok, IP-naplók, valamint egy időbélyegzett kép, amelyen Jordan tartja a tabletet.
Aztán felhívtam Lawrence Mitchell nyomozót.
Mitchellt két évvel korábban egy idősebb pénzügyi csalás ügyből ismertem, amely az egyik ügyfelemet érintette. Pénzügyi bűncselekményekkel foglalkozott a Metro Rendőrségnél.
Elmagyaráztam, mi történt, beleértve a hallban történt fenyegetéseket és az elektronikus beadási kísérletet.
Mitchell megnézte Charles nevét.
Elmondta, hogy egy másik tanácsadó cég tulajdonosa Brentwoodban már rendőrségi feljelentést tett, miután három héttel korábban hasonló fenyegetéseket kapott.
A nyomozók vizsgálták ezt a panaszt.
Mitchell szerint a bizonyítékaim segíthetnek egy mintázat kialakításában.
Mondtam neki, hogy büntetőeljárást akarok indítani.
Utasított, hogy továbbítsam a vonatkozó dokumentumokat és felvételeket.
Mielőtt befejeztük volna a hívást, figyelmeztetett, hogy azok, akik elég kétségbeesetten próbálkoznak ilyen pénzügyi stratégiával, agresszívebb megközelítéssel térhetnek vissza.
