Arról szólt, hogy kegyesen zárjuk le őket.
Tavasszal megvettem az első befektetési ingatlanomat, egy szerény, kétszobás felszerelő egy csendes környéken, nem messze attól a helytől, ahol minden elkezdődött.
Felújítottam a csapatommal, rászántam, mindent elmondtam, amit az alapokról, a határokról, arról, hogy mennyit tudsz cipelni, mielőtt végül elég lesz.
Három hónappal később felcseréltem a házat.
A nyereség pontosan 10 000 dollár.
Ugyanannyit, amit tőlem is elvettek.
De ezúttal nem tűnt felépülésnek.
Olyan volt, mint egy tiszta lap, egy második élet, amit keményen szereztek.
És ahogy az a frissen festett ház verandáján álltam, az eladott táblák lágyan libogtak a szellőben, hagytam, hogy az elmúlt év súlya lehulljon a vállamról, és búcsút mondtam a szellemnek, aki még mindig kísértette azt a házat, amit soha nem kellett volna otthonnak neveznem.
Mert végül nem tönkretettek engem.
Felfedtek engem.
És soha nem leszek csendben.
