Apa felém fordult.
“Ez az, amit akartál, ugye? Hogy rosszul nézzenek ki a saját testvérem előtt.”
“Vissza akartam kapni az autómat.”
“Ezt titokban is intézhetted volna.”
“Próbáltam. Kinevettél rajtam.”
Kinyitotta a száját, majd újra becsukta.
Riley felé fordultam.
Könnyekkel nézett rám,A szemében.
“Riley,” mondtam gyengéden, “Declan mondta, hogy aznap este állásinterjúja van, ugye?”
Bólintott.
“Azt mondta, hogy ez egy regionális vezetői pozíció Bellevue-ban.”
“Megmondta, mennyi idő?”
“Hét.”
Kinyitottam a kék mappát.
“Ez a Porsche-m nyomkövetése.”
Kinyitottam a kibővített térképet, és szétterítettem az asztalra.
Megmutatta a jármű útvonalát, miután elhagyta a kocsifelhajtómat.
“Este 18:15-kor a Porsche elhagyta a házamat.”
Riley előrehajolt.
“Az állásinterjú Bellevue-ban lett volna meg,” mondtam. “De az autó inkább dél felé haladt.”
Megmutattam az első jelölt helyre.
“Itt az a italbolt, ahol a rendőrök megtalálták.”
Ezután megmutattam az autópályaszakaszt,
amely a kaszinónegyed felé vezet.
“Ez az irány, amerre tartott.”
Riley a térképről a rendőrségi nyilvántartásra nézett.
“Azt mondta, találkozik valakivel a cégtől,” suttogta.
“Nem mondhatom el mindent, amit szándékozott tenni,” mondtam. “De a nyomkövetési feljegyzés és a hely, ahol a rendőrség megtalálta, nem egyezik az interjú történetével.”
Lenézett a kezeire.
“Megígérte, hogy abbahagyta a szerencsejátékot.”
Senki sem szólt.
Riley nyelt egyet.
“Azt mondta, végre jobb lesz. Azt mondta, elég pénzünk lesz, hogy saját lakást szerezzünk.”
Láttam, ahogy küzd a folytatásért.
“Még azt is mondta, hogy egy kiságyra fizet előleget.”
Eszembe jutott az előző üzenete, hogy Declan bérleti díjat kért.
“Riley, vett el tőled pénzt, mielőtt elment?”
A szemei újra megteltek.
“A bérleti borítékom.”
“Mennyibe kerül?”
Megrázta a fejét, képtelen volt azonnal válaszolni.
“Azt mondta, szüksége van a pénzre a kiságyhoz.
”
Visszanézett a térképre.
“Azt mondta, vesz egy gyönyörű babát a babának.”
Nem tudtam, hogyan enyhítsem azt, amit kezdett megérteni.
A feljegyzések nem támasztották alá azt a történetet, amit az interjúról hallottak.
És a bérleti díjra félretett pénz elfogyott.
Kicsit letérdeltem, hogy közelebb legyünk a szemmagassághoz.
“Sajnálom, Riley.”
A hasára nyomta a kezét, és sírni kezdett.
Dühös voltam Declanra, amiért elvette az autómat.
De ahogy látta, ahogy Riley rájött, hogy arra kérte, hogy bízzon olyan ígéretekben, amelyeket a tettei nem támasztottak alá, sokkal nagyobbnak tűnt a helyzet, mint egy ingatlanjogi vita.
Éppen egy gyermeket készített a világra.
Stabilitásra volt szüksége.
Ehelyett felnőttek vették körül, akik éveket töltöttek azzal, hogy kifogásokat találjanak ugyanarra a felelőtlen viselkedésre.
Apa felemelte a hangját.
“Elég volt, Nolan!”
Felálltam.
A fotelje karfáját szorította.
“Megtetted a pontodat. Ne zavarba hozz mindenkit.
”
“Riley-nek joga van tudni, mi történt.”
“Terhes. Nem kell neki szüksége, hogy bántad.”
Ránéztem.
“Szüksége volt rá Őszintén szólva Declan.”
Apa megpróbált felállni, majd visszaült a székbe.
Az arca elpirult.
“Bejössz a házamba, mindennel vádolod a bátyádat, és fordítod ellenem a családomat.”
“Senkinek sem volt szüksége a segítségemre, hogy elkészítse azokat a feljegyzéseket, apa.”
Szemei összeszűkültek.
“Menj ki.”
Nem mozdultam.
A folyosóra mutatott.
“Menj ki a házamból.”
Körbenéztem a szobában.
Orson még mindig tartotta a biztosítási papírokat.
Rowan a kandalló mellett állt, már nem nyújtott sok támogatást apának.
Anya a padlót bámulta.
Riley az ujjával törölte az arcát.
Visszafordultam Silas felé.
“Évekig mondtad, hogy támogatnom kell ezt a családot. Támogattam.”
Apa elutasító nevetést hallatott.
“Szerinted néhány számla fizetése fontossá tesz téged?”
“Múlt hónapban kifizettem az elektromos számládat. Segítettem fedezni a gyógyszereidet.
Vészhelyzeti számlát nyitottam, mert azt akartam, hogy te és anya biztonságban legyél.”
“Mi vagyunk a szüleid,” szakította félbe anya.
Felállt a kanapéról.
“Mindent megadtunk neked, amikor gyerekként nőttél. Nélkülünk nem lenne meg az oktatásod vagy a munkád.”
Ránéztem.
“Dolgoztam azért az oktatásért, anya.”
“És mi neveltünk fel.”
“Tudom.”
“Akkor tartozol ezzel a családdal.”
A szavak jobban fájtak, mint vártam.
Évek óta hallottam róluk a változatokat, de valahogy még mindig azt akartam, hogy anyám megértse, miért igazságtalanok.
Nem tagadtam, hogy milyen éveket töltött azzal, hogy gyerekként gondoskodott rólam.
Tagadtam, hogy a felnevelése állandó tulajdonjogot adott neki a fizetésemnek, megtakarításaimmnak és tulajdonainak.
“Sosem tagadtam meg a segítséget, mert nem érdekel,” mondtam. “Visszautasítottam, amikor a segítségnyújtás azt jelentette, hogy ugyanazok a problémák folytatódjanak.”
Apa intett.
“Mentsd meg a beszédet.”
Előrehajolt.
“Én vagyok ennek a háznak a férfija. Én fizetem az ingatlanadót. Itt én szabom meg a szabályokat.”
Ránéztem.
Folytatta.
“Nincs hatalmad a házam alatt. Ha nem hagyod el a helyet, hívom a rendőrséget, és eltávolíttatlak a jogtalan belépésért.”
A szoba csendes volt.
Hallottam, ahogy az eső kopog az ablakokon.
Először az érkezésem óta, nem éreztem szükségét, hogy azonnal válaszoljak.
Ehelyett Orson bácsi felé néztem.
Ismerte az ingatlanokat.
Megértette a tulajdonjogi nyilvántartások, a jegyzett tulajdoni oki szerződések és a pénzügyi kötelezettségek fontosságát.
Aztán visszanéztem apámra.
“Biztos vagy benne, hogy ezt arról akarod csinálni, ki a ház tulajdonosa?”
Apa rövid, türelmetlen nevetést hallatott.
“Harminc éve fizetem itt a jelzáloghitelt.”
A blézerem belső zsebébe nyúltam.
Figyelte, ahogy eltávolítok egy összehajtott dokumentumot.
Nem volt egy újabb bankszámlakivonat.
Ez nem szerepelt Declan rendőrségi jelentésében.
Ez egy rögzített tulajdondokumentum volt.
Óvatosan kinyitottam, és laposan rátettem A kék mappát tetején.
Apa előrehajolt.
“Mi ez?”
