Megkértem, hogy ne tegye.

Azt mondta, nevetségesek voltak.

Azt mondtam, évek óta nevetségesek voltak, és ez csak megerősítés volt.

Azt mondta, sajnálja.

Azt mondtam, nem az ő hibája.

Malcolm azon az éjszakán megkérdezte, jól vagyok-e.

Igent mondtam.

Megkérdezte, hazudok-e.

Mondtam, hogy nem.

Azt mondta, biztos akart lenni benne, mert ez sok dolgot jelent.

Azt mondtam, hogy rosszabbul is megküzdöttem tőlük.

Azt mondta, ez nem jelenti azt, hogy ez ne fájt.

Azt mondtam, nem fájt úgy, ahogy ő gondolta.

Zavartan nézett.

Elmagyaráztam, hogy nem fájt úgy, mint a veszteség.

Olyan fájt, mint a megkönnyebbülés.

Mintha arra vártam volna, hogy végre megerősítsék azt, amit mindig is sejtettem: hogy mindig Alice-t választják, hogy sosem leszek elég ahhoz, hogy másképp válasszanak.

Egy percig nem szólt semmit.

Aztán azt mondta, örül, hogy megkönnyebbültem, még ha a helyzet szörnyű is volt.

Mondtam, hogy én is az vagyok.

Ezt az utolsó frissítést azért írom, mert le akarom zárni ezt a fejezetet.

Nem várom el, hogy a szüleim bocsánatot kérjenek.

Nem várom el, hogy Alice hirtelen önismeretet fejlesszen ki.

Nem várok nagy megbékélésre vagy tisztasági pillanatra, amikor rájönnek, mit tettek.

Csak haladok előre.

Malcolm és én házakat nézünk. A szülei néhány hetente látogatnak meg. A két unokatestvérem és a nagynéném rendszeresen tartják a kapcsolatot.

Olyan életem van, ami nem tartalmaz drámát, manipulációt vagy azt mondják, hogy a létezésem kellemetlenség.

Most térjünk a következő történetre.

Második történet.

A nővérem rajtakapta, hogy anyukám megcsalja egy 24 éves személyi edzőt. Szóval ugyanazon az éjszakán szembesítettem őt.

Ez tönkretette az egész családunkat.

Aztán anya elkezdte zaklatni a családunkat, és hazudott a terhességről, hogy visszanyerjen minket.

Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmit fogok írni, de itt vagyunk.

A nevem Dylan vagyok, és 28 éves vagyok.

Ez az egész káosz három hete kezdődött, és még mindig nem tudom felfogni, mi történt a családunkkal.

A barátnőmmel, Heidivel, aki 26 éves nő, egy lakásban élek, kb. 20 percre a gyerekkori otthonomtól.

A szüleim David, 54 éves férfi, és Lisa, 51 nő, és 26 éve házasak.

Mindig azt hittem, hogy szilárd házasságuk van. Persze, voltak hullámvölgyei, mint bármelyik párnak, de semmi komolynak tűnt.

A húgom, Sophie, 16 éves lány, még mindig otthon él, és mindig is a család legkisebb volt. Középiskolás harmadéves, és az iskolai csapatában röplabdázik.

Apám villanyszerelőként dolgozik, és saját kisvállalkozása van. Mindig is az a megbízható, megbízható típus volt, aki soha nem emeli fel a hangját, és próbálja mindenkiben a jót látni.

Anyám részmunkaidőben dolgozik egy fogászati rendelőn, és a szabadidejének nagy részét az edzőteremben tölti, vagy a nővérével, Carol-lal lóg.

Körülbelül 6 hónapja csatlakozott ehhez az új fitneszközponthoz, és szinte minden nap jár oda. Szerintem nagyszerű, hogy vigyáz az egészségére.

Sophie-val mindig közel álltunk egymáshoz, annak ellenére, hogy a korkülönbség van.

Amikor egyetemen voltam, akkor hívott, amikor gondjai voltak az iskolában vagy veszekedtek a szüleinkkel.

Még azután is, hogy elköltöztem, szinte minden nap írunk, és legalább hetente egyszer átjön hozzám, hogy Heidivel és velem lógjon.

Heidi imádja, hogy vele van együtt, és mindig viccel, hogy Sophie olyan, mint az a kishúg, akivel sosem volt meg.

Az az éjszaka minden elkezdődött, péntek volt.

Heidivel épp befejeztük a filmnézést, és készültünk lefekvni, amikor körülbelül 23:30-kor csörögött a telefonom.

Sophie volt az, és azonnal éreztem, hogy valami nincs rendben.

A hangja remegett, és úgy hangzott, mintha sírt volna.

Azt mondta, hogy a lakásom előtt van.

Lefutottam a pizsamámban, és a lépcsőn ült a hátizsákjával.

Szörnyen nézett ki. A szemei vörösek voltak, és még mindig a korábbi edzésből származó röplabda egyenruháját viselte.

Felvittem őt az emeletre, Heidi készített neki teát, miközben próbáltam kideríteni, mi történik.

Sophie-nak a meccs után a csapattársa, Jessica házában kellett volna aludnia. Ezt az alvóbulit hetekkel ezelőtt tervezték, és a szüleink engedélyt adtak.

Sophie végre elkezdett beszélni.

Azt mondta, otthon hagyta a telefontöltőjét, és szüksége van rá a hétvégére. Ezért megkérte Jessica anyját, hogy vigye el hozzánk hozzá, hogy megszerezze.

A kulcsával körülbelül este 10 órakor bejutott a bejárati ajtón.

Amikor belépett a házba, hangokat hallott fentről.

Eleinte azt hitte, talán a szüleink tévét néznek vagy valami ilyesmi, de ahogy közelebb ért a lépcsőhöz, rájött, mit hall.

Látta anyánkat egy férfival, aki biztosan nem volt az apánk.

A nappaliban a kanapén ültek, és egyáltalán nem vették észre.

Sophie azt mondta, hogy a fickó nagyon fiatalnak tűnt, talán a húszas éveiben.

A konyhapultról a lehető legcsendesebben felkapta a töltőjét, és kirohant a házból.

Jessica anyját kérte, hogy a lakásom melletti sarokban vigye le, ahelyett, hogy visszament volna a pizsóbuliba.

Amikor megkérdeztem tőle, teljesen biztos-e abban, amit látott, úgy nézett rám, mintha hülye lennék, hogy egyáltalán megkérdőjeleztem.

Pontosan leírta, mit viselt anyukánk, és azt mondta, hogy a fickó sötét haja van, és piros inget visel, amit a földre dobtak.

Rosszul éreztem magam.

Az első dolog, amit tettem, hogy megnéztem, van-e valamilyen megállapodás, amiről én nem tudok.

Megnéztem apám Facebookját, és láttam, hogy aznap este korábban aktív volt.