– Ne kezd el a teátrális jeleneteket, kérlek – vágott közbe anyám azonnal. – Mindannyian szenvedünk, de az élet megy tovább. Praktikus döntéseket kell hoznunk. Az a bizalmi alap, amit Sarah létrehozott…
– Mi van vele? – kérdeztem halkan.
Carter felnézett a képernyőjéről.
– Nézd, tesó, teljesen szét vagy esve. Hónapok óta nincs munkád, le vagy égve, érzelmileg labilis vagy. Nem vagy abban az állapotban, hogy egy ekkora összeget kezelj. Felelőtlenség lenne a kezedben hagyni.
Apám az üveg dohányzóasztalra csúsztatta a vaskos paksamétát, mellé pedig egy elegáns ezüsttollat tett.
– Ez a vagyonkezelői jogok átruházása. Jelenleg te vagy a kedvezményezett, miután Caleb… nincs többé. Át kell ruháznod a felügyeletet Carterre. Neki van meg a megfelelő üzleti háttere, hogy ezt a tőkét integrálja a családi portfólióba.
– Carterre? – néztem apám szemébe. – Arra a Carterre, aki nem jött be a kórházba, mert „szorongást” okoz neki? Arra a Carterre, aki drága pezsgőt vedelt a szállodában, miközben a fiamat temettem?
Carter felugrott a kanapéról, az arca vöröslött a dühtől.
– Ne merészeld ezt a nyakamba varrni! Az én cégem a gazdaság jövője! Az esküvőm két hónap múlva esedékes. Nekem valós, felelősségteljes életem van! Te meg egy éve egy kórházi szobában ücsörögsz, és teljesen elvesztetted a realitásérzékedet!
– Látom már – nevettem fel keserűen. – A látszatvilágotok kártyavára dőlni készül. Ti úsztok az adósságban.
Apám hangja megkeményedett:
– Fogd be a szád, Mason! Carter startupja hatalmas tőkét igényel. Anyáddal a saját hitelkeretünket feszítettük túl, hogy segítsük. Likviditásra van szükségünk! Az a pénz ott hever a számlán, kihasználatlanul. Ez a család pénze, és a családnak szüksége van rá!
A maszk végleg lehullott. Nem volt több köntörfalazás. Caleb sosem számított nekik. Én sem számítottam. Csak a bukásra ítélt presztízsüket akarták megmenteni a halott gyermekem örökségéből.
– Ez a pénz Caleb jövője volt – léptem hátra egyet. – És inkább égetem el az utolsó centig, semmint hogy egyetlen dollárt is átadjak belőle nektek.
Csend telepedett a szobára. Ekkor Julian állt fel a fotelből. Megigazította a zakóját, és a jól begyakorolt, aggódó barát álarcát öltötte magára.
– Mason, kérlek, hallgass rám… – kezdte lágyan. – Igazuk van. Látlak hónapok óta. Összetörtél. Elszigetelődtél a világtól. Ha ebbe beleállsz, annak nagyon csúnya vége lesz. A szüleid készek bírósághoz fordulni. Sürgősségi gondnokság alá helyeztetnek, és mentálisan cselekvőképtelennek nyilváníttatnak. És én tanúskodni fogok mellettük. Láttam az összeomlásodat.
Megfagyott a vér az ereimben. Julian. A gyerekkori barátom volt a fő fegyverük ellenem.
– Miért, Julian? Mennyiért adtad el magad? – suttogtam.
Nem mert a szemembe nézni.
– Carter… nagy dolgokat visz véghez. Ez csak üzlet, Mason. Írd alá, és a családod gondoskodni fog rólad.
Minden összeállt. Julian középszerű könyvelő volt egy multinál. Carter megígérte neki a jól fizető pénzügyi igazgatói széket a startupjában. A legjobb barátom a fiam emlékét és a barátságunkat egy jobb irodára cserélte.
– Gyáva alak vagy – mondtam halkan, és a szavaim hidegebben csengtek, mint bármilyen ordítás. Julian összerezzent.
Apám elégedetten dőlt hátra:
– Ha ma nem írod alá, holnap reggel beadjuk a keresetet. A nevedet a sárba tiporjuk, a bírónak bebizonyítjuk, hogy veszélyt jelentesz magadra és a vagyonra. Átvesszük az irányítást. Ne kísértsd a sorsot!
Anyám megpróbálta megfogni a karomat:
– Tedd meg, drágám. Mi csak a javadat akarjuk…
Elrántottam a karom az érintésétől.
– Nyújtsátok be – mondtam nyugodtan. – Találkozunk a tárgyaláson.
Megfordultam, és kisétáltam a házból. A tölgyfa ajtó hatalmas dörrenéssel záródott be mögöttem.
Beültem a szedánomba, bezártam az ajtókat, és a kormányra dőltem. A szívem a torkomban dobogott. Perelni akarnak. Cselekvőképtelenné akarnak nyilvánítani. Előhúztam a telefont, és azonnal tárcsáztam David Sterlinget.
David volt az a dörzsölt, elit vagyonjogi ügyvéd, akit Sarah annak idején megbízott a bizalmi alap felállításával. Csak néhányszor találkoztunk, de tudtam, hogy a szakmájában a legfelsőbb ligában játszik.
– Sterling Ügyvédi Iroda, David beszél.
– David… Mason Williams vagyok. Caleb apja.
– Mason – lágyult el azonnal az ügyvéd hangja. – Megkaptam az értesítést. Végtelenül sajnálom a kisfiadat. Jövő héten akartalak keresni az alap lezárása miatt…
– Nincs időnk jövő hétig, David! – szakadt ki belőlem a feszültség. – A családom… sarokba szorítottak. Megfenyegettek, hogy sürgősségi gondnokság alá helyeztetnek, és mentálisan alkalmatlannak nyilváníttatnak a bíróságon, ha nem adom át a pénzt Carternek a csődbe menő cége megmentésére. És a legjobb barátom tanúskodni fog ellenem.
Hosszú, sűrű csend támadt a vonalban. Csak a billentyűzet halk kattogása hallatszott.
– Mason, hol vagy most?
– A házuk előtt ülök a kocsiban.
– Azonnal hajts el onnan. Menj haza, zárd be az ajtót. Ne vegyél fel nekik semmit, ne válaszolj egyetlen üzenetre se! – David hangja hirtelen taktikai precizitásra váltott. – Mason, vegyél mély levegőt. Azt hiszik, sebezhető vagy, de fogalmuk sincs, mekkora hibát követtek el.
– Mit értesz ez alatt?
– Sarah rendkívül okos nő volt – mondta David halkan. – Amikor létrehoztuk az alapot, nyíltan beszélt a családod pénzéhségéről. Ismerte Carter és a szüleid természetét. Kifejezetten arra utasított, hogy építsek egy bevehetetlen jogi erődöt a tőke köré.
