Megnéztem, ahogy a tenyerében állt. Ugyanaz a kulcs a konyhai átadásról 2024 júniusában. Te vagy az, akinek állandó beosztása van. És ezt most nem kötelességként vettem. Mindketten tudtuk a különbséget. Fehér festék volt az ujjpercei, fehér festék az enyémre, és közöttünk egy kerítés, amit egy halott férfi épített a kezével, állva.
Nem fogok hazudni, hogy anya és lány lettünk egy festékdoboz miatt. Nem tettük. Mi lettünk két nő, akik túlélték ugyanazt a férfit, az egyik a felesége, a másik az anyja, és akik most szombatonként néha kávéval és munkarendeléssel jelennek meg.
Tartja. Vannak dolgok, amiknek nem kell többnek lenniük, hogy elegendőek legyenek.
Mielőtt elhagylak, egy dolog, és az neked szól, nem nekem. [felfújás] Ha mindez megszólalt, amit próbálsz nem hallani, a most felvett nővér, a fiú, aki intézi a papírmunkát, a csendes, aki vezeti az összes vezetést, nézd meg őt. Higgy el neki az első alkalommal.
És ha te voltál a csendes, mondj egy határt, amiért már nem kérsz bocsánatot. A csatorna kommentjei önálló akadályvonalmá váltak, és van hely benne.
Íme, amit végül megtartottam. Egy ezüst sebhely, egy réz kulcs, egy kék jegyzetfüzet 182-es meghajtóval, amit senki sem tud újra leírni, és a saját nevem a saját történetemben.
A család gondoskodik a családról. Hallottam, hogy ezt a mondatot pórázként, késsel és egy ajtó csapódásként használták. 13 évet töltöttem azzal, hogy bizonyítsam azoknak, akik csak számoltak.
