Másnap este elvittem Clarát az Oakridge Country Clubba.
Az út negyven percig tartott, és ez volt az egyik leghosszabb út, amire emlékeztem.
A szabott szénszínű öltönyemet és sötét selyem nyakkendőt viseltem. A kezeim könnyedén pihentek a kormányon, de az agyam folyton visszatért a mögöttem lévő aktatáskában lévő papírokra.
Clara az anyósülésen ült, és a megvilágított sminkházi tükörben nézte a megjelenését.
Igazította a vörös rúzst, igazította a haját, és simította a designer koktélruha nyakkivágását.
Az út nagy részében Felixről beszélt.
Elmondta, mennyire büszke a fiatalabb testvérére, mennyi energiát fektetett az üzleti ötleteibe, és mennyire izgatottak voltak a szülei a jövője miatt.
Aztán felém fordult.
“Tudom, hogy nagyon keményen dolgoztál ezen az előléptetésen,” mondta. “Ma este jó alkalom lesz arra, hogy pihenj és családként ünnepeljünk valamit.”
Átnyúlt a középkonzolon, és a karromra tette a manikűrt kezét.
Ránéztem.
Öt évet töltöttem azzal, hogy otthont és életet osztottam meg ezzel a nővel.
Volt idő, amikor egy ilyen este boldoggá tett volna. Nagyon vártam volna, hogy vacsorázzak a családjával, találkozzak a barátaikkal, és érezzem magamnak a helyem.
Most már csak arra tudtam gondolni, hogy milyen üzenetet küldött Declannek.
Megkérte, hogy tartsa a figyelmem, amíg a bátyja felvesz egy autót, amit az én jövedelmi adataimból finanszíroztak.
Visszanéztem az útra.
“Várom, hogy lássam Felix meglepetését,” mondtam neki.
Clara mosolygott, és visszatért a tüköréhez.
A bőrbőr aktatáska csendben pihent a hátsó ülésen.
Bennük voltak a számlakivonatok, a finanszírozási megállapodás, Clara és Declan közötti üzenetek, a zálogház blokkja és Harrison által készített válópapírok.
Nem voltam biztos benne, hogyan alakul az este.
De biztos voltam benne, hogy nem tudok tovább élni, mintha azok a feljegyzések nem léteznének.
Végül átfordultunk az Oakridge Country Club kovácsoltvas kapuin.
Az épületet nagyszabású gyarmati stílusban tervezték, hatalmas fehér oszlopokkal, gondosan metszett sövényekkel és kör alakú feljáróval, amelyet külső világítás szegélyezett.
Pontosan az a hely volt, amit Victor és Martha szerettek.
Drága, formális volt, és úgy tervezték, hogy minden látogató úgy érezze, gazdagság veszi körül.
Egy egyenruhás inas, kinyitotta Clara ajtaját.
Kecsesen lépett ki, integetve az bejáratnál összegyűltek embereknek.
Elővettem a táskámat a hátsó ülésről, átadtam a teherautó kulcsait, és követtem őt be.
Victor és Martha egy privát banketttermet béreltek az estére.
A díszítések fényűzőek voltak.
A vászonnal borított asztalokon behozott orchideák magasan álló elrendezései álltak. A kristálypoharak visszatükrözték a csillárfényt, és egy teljes bár prémium italokat és vintage borokat kínált.
Egy vonósnégyes kortárs dalok klasszikus hangszereléseit játszotta Egy sarokban.
Körbenéztem a szobában,
és azon gondolkodtam, milyen pénzügyi problémákat segítettem Victornak és Marthának az évek során.
Házuk jelentős adósságot hordott.
Nehézségeik voltak az ingatlanadókkal és a hitelkártya-törlesztőzésekkel.
Mégis jelentős összeget költöttek azért, hogy azt a benyomást keltsék, a családjuk mindent kézben tart.
Victor és Martha a bejáratnál álltak, pezsgőfuvolával a kezükben fogadták a vendégeket.
Amikor Victor meglátott, átadta az italát Marthának, és odalépett.
Határozottan kézfogást adott velem, és megütötte a vállam.
Aztán egy barátai csoportja felé fordult.
“Nézd csak, ki érkezett végre. A család unalmas bankárja itt van, hogy fizesse a számlát!”
Többen nevetettek.
Visszafogott bólintással bólintottam neki.
Martha közelebb hajolt, és megcsókolta az arcomat, miközben egy piros rúzs foltot hagyott az állkapcsom közelében.
Azt mondta, hogy keveredjek össze, amíg mindenki Felix belépését várja.
Megtöröltem az arcomat a hüvelykujjommal, és a bár felé indultam.
Klubüdítőt rendeltem lime-os csavartal.
Nem akartam, hogy az alkohol befolyásolja az ítélőképességemet.
Ezután a bankettterem hátsó részéhez sétáltam, és egy márványoszlop mellé álltam.
Onnan láttam a legtöbb vendéget.
Clara könnyedén haladt át a tömegen.
Nevetett a vicceden, dicsérte az emberek ruháit, és megérintette a karjukat, miközben beszélt.
Tökéletes támogató feleségnek és büszke idősebb nővérnek tűnt.
Aki nézte őt, azt hitte volna, hogy csak egy családi ünneplést élvez.
Láttam, ahogy elfogadja a bókokat a buliról.
Eszembe jutott, hogy kávét ivott, miközben apám nyakláncát kerestem.
A kontrasztot nehéz volt figyelmen kívül hagyni.
Aztán észrevettem Declant.
A nagy üveg teraszajtók mellett állt, egy kristályos pohár érett whiskyt whiskyt tartotta a kezében, és több fiatalabb vezetővel beszélgetett.
Teljesen nyugodtnak tűnt.
Amikor meglátott, az arca felragyogott az ismerős mosolyról, amiben főiskola óta bíztam.
Elnézést kért, és odasétált.
Felemelte a poharát a klubüdítőm felé.
“Hogy bírod a tegnapi beszélgetésünk után?”
Ránéztem.
Több mint egy évtizede ismert engem.
Jelen volt az esküvőmön, ünnepelte a szakmai sikereimet, és hallgatta, amikor arról beszéltem, hogy hiányozom a szüleim.
Most már tudtam, hogy személyes információkat osztott meg Clarával a jövedelmemről.
“Jobban,” mondtam neki.
“Ez jó. Sikerült megoldatok Clarával a dolgokat?”
Egyenletesen tartottam a hangomat.
“Azt hiszem, ma este minden elég tiszta lesz.”
Declan jóváhagyóan bólintott.
“Jó. Büszke vagyok rád, hogy megpróbáltad összetartani a házasságotokat.”
Megveregette a hátamat.
Láttam, ahogy visszatér a beszélgetéséhez.
Elgondolkodtam, vajon ilyen magabiztosan beszélt volna, ha tudta volna, hogy már láttam az üzeneteket.
Mielőtt tovább gondolkodhattam volna, zűrzavar tört ki a szobában.
GuesA TS elkezdett a padlótól a mennyezetig érő ablakok felé fordulni, amelyek a kör alakú feljárjáróra néztek.
A vonósnégyes abbahagyta a játékot.
