– Szia, anya. Remélem, azért hívsz, mert beláttad, hogy bocsánatot kell kérned Ashley-től.

– Nem azért hívlak, Daniel – mondtam nyugodt, kimért hangon. – Azért hívlak, mert átgondoltam a helyzetet. Igazatok volt: a ház valóban túl nagy nekem egyedül. Szeretném, ha vasárnap este átjönnétek vacsorára. Mind a ketten. Meg kell beszélnünk a jövőt és az ingatlan sorsát.

A vonal másik végén Daniel lélegzete elakadt. Hallottam a megkönnyebbülést és a mohóságot a hangjában, ahogy megpróbálta leplezni a diadalittas örömét:

– Ó… anya! Tudtam, hogy észhez térsz! Természetesen átmegyünk. Ashley is nagyon boldog lesz.

Vasárnap este pontban hatkor csengettek. Amikor kinyitottam az ajtót, Ashley és Daniel a legszebb ruhájukban álltak a küszöbön. Ashley arcán egyetlen nyoma sem volt a múltkori hisztériának; mézesmázos, győzedelmes mosollyal lépett be, kezében egy olcsó virágcsokorral, amit azonnal a kezembe nyomott.

– Eleanor, drágám! Olyan boldog vagyok, hogy végre megbékéltünk! – lelkendezett, és megpróbált megölelni, de én finoman kitértem az érintése elől.

– Fáradjatok be az étkezőbe – mondtam.

Az asztalon nem étel gőzölgött. Három szék volt elhelyezve, előttük pedig vastag, lezárt mappák feküdtek. Ashley tekintete azonnal a papírokra tévedt, és a szeme felcsillant: azt hitte, az eladási szerződés és a meghatalmazás várja az aláírást.

Leültünk. Daniel izgatottan dörzsölte a tenyerét.

– Nos, anya… hogyan tervezzük a dolgokat? Laurennel már beszéltünk a Northfieldtől, ő mondta, hogy kész a felmérés…

– Valóban beszéltetek vele – szakítottam félbe halkan. – Ahogy az ügyvédemmel, Marcus Vance-szel is beszéltem én.

A név hallatán Daniel arcáról kissé lehervadt a mosoly. Ashley homloka ráncba szaladt.

– Miért kellett ebbe bevonni egy ügyvédet? – kérdezte a menyem élesedő hangon. – Ezt családon belül is meg tudtuk volna oldani.

– Azért, kedvesem, mert a bűncselekményeket ritkán szokták családon belül, zökkenőmentesen rendezni.

Kinyitottam az előttem lévő mappát, és kihúztam belőle az első dokumentumot.

– Itt van a másolata annak a kérvénynek, amelyet a megyei bíróságra akartatok benyújtani a cselekvőképességem korlátozására. Itt van a nyilatkozat, miszerint szenilis vagyok és képtelen az önálló döntéshozatalra. És itt van a Northfield Ingatlaniroda jelentése, amely szerint Daniel felhatalmazta őket a házam értékesítésére.

Daniel arca hamuszürkévé vált. Rémülten meredt a papírokra, majd rám.

– Anya… én… Ashley azt mondta, ez csak egy formaság, hogy könnyebb legyen az ügyintézés…

– Pofa be, Daniel! – csattant fel Ashley, ledobva az ártatlan angyal álarcát. Felállt a székről, tenyérrel az asztalra támaszkodva. – Rendben van, öregasszony, lebuktunk! De mi van akkor? Semmit sem tudsz tenni! Nem bírod fenntartani ezt a kócerájt! Nekünk kell a pénz, és jogunk van hozzá! Daniel az egyetlen fiad! Neked már nincs szükséged erre a vagyonra, nekünk viszont életbevágó!

– Azért életbevágó, Ashley, mert a nyakatokba szakadt a kétszázezer dolláros adósságod a csődbe ment vállalkozásod miatt? – kérdeztem jeges nyugalommal.

Ashley torka elszorult, a szeme kiguvadt a döbbenettől. Daniel felkapta a fejét, és a feleségére nézett:

– Micsoda?… Miről beszél anyám, Ashley? Te azt mondtad, csak ötvenezer hiányzik a lakáshitelre!

– Csend legyen! – sziszegte Ashley Danielnek, de a hangja már megbicsaklott a pániktól.

Kihúztam a mappából a legfontosabb papírokat, és Daniel elé csúsztattam őket.

– Ez itt a hivatalos orvosszakértői vélemény. Teljesen beszámítható vagyok. Ha egyetlen újabb lépést tesztek a bíróságon, Marcus azonnal feljelentést tesz ellenetek csalási kísérlet és okirathamisítás miatt. És ez még nem minden.

Előhúztam az új végrendeletemet és a vagyonkezelői alap alapító okiratát.

– A mai naptól kezdve a ház és minden egyéb vagyonom egy alapítványi vagyonkezelőbe került. Életem végéig kizárólag én rendelkezem felette. És ami a halálom utáni időket illeti: Daniel, te ki vagy zárva az örökségből.

A fiam úgy nézett rám, mintha gyomorszájon vágták volna. A levegő bent rekedt a tüdejében.

– Anya… ne… ezt nem teheted…

– Dehogynem. Megtettem. Egyetlen fillért sem fogtok látni ebből a házból. A vagyon egésze, a halálom után, zárolt letétbe kerül a két unokám, Lucy és Ben nevére, amelyhez kizárólag akkor férhetnek hozzá, ha betöltik a huszonötödik életévüket, és befejezik az egyetemet. Sem te, sem Ashley soha egyetlen centhez sem férhettek hozzá.

– Ezt nem gondolhatod komolyan! – ordította Ashley, és a dührohamtól remegni kezdett a teste. – Mi az utcára kerülünk! Elveszik a lakásunkat!

– Akkor ideje elmenned dolgozni, Ashley. Nem luxuséletet élni mások kárára, hanem valódi munkát végezni. Daniel, te pedig dönthetsz: vagy felnősz, és vállalod a felelősséget a hibáidért, vagy hagyod, hogy a feleséged teljesen tönkretegyen. De tőlem többé nem kapsz semmit. Az én házamat senki nem adja el.

Felálltam az asztaltól, és a bejárati ajtó felé mutattam.

– A vacsorának vége. Kifelé.

5. RÉSZ: Az új kezdet

Daniel zokogva próbált könyörögni, megragadta a karomat, de én elhúzódtam tőle. Láttam a szemében a kisfiút, akit egykor szerettem, de láttam benne a gyáva férfit is, aki hajlandó lett volna elárulni a saját édesanyját egy könnyebb élet reményében. Ashley hisztérikusan sikoltozva, átkozódva rángatta ki a férjét az ajtón, miközben a szomszédok kíváncsian lestek ki a függönyök mögül.